Egész életemben rajongtam a nyárért, de nem olyan régen arra jöttem rá, hogy valójában a kedvenc évszakom az ősz. Némi öniróniával mondhatnám, hogy ez már a korral jár, de számos érvet fel tudok hozni amellett, hogy az ősz a legjobb évszak az évben. Először is, azok a fények… A ferdén érkező hajnali napsugarak szinte aranyszínűvé varázsolják a kertet. Igaz, reggelente már csípősen hűvös az idő, viszont a pára úgy öleli körbe a bakonyi hegyeket, mint egy meleg paplan és napközben mégiscsak fel lehet még venni a nyári ruhát. Almát szedünk- vagy a fejemre potyog- és a lehullott diót, Máriától birskörtét kapok és a piacon tobzódom az alapanyagok sokaságában. Esténként csak bámuljuk ahogy a lemenő napfényben szinte csillognak a sárguló-barnuló levelek és fel-felsóhajtunk: de jó itt lenni….
Legszívesebben az egész színvilágot, érzést, illatot, ízt összekeverném, bepalackoznám, és eltenném azokra a szürke, hideg novemberi napokra, amikor pontosan ez az egyveleg hiányzik.
Ez jut eszembe akkor, amikor a “Készüljünk a télre” című szakácskönyvet kezdem el lapozgatni, amit egy antikváriumban találtam. A receptek Z. Tábori Piroska gyűjtése és “a magyar háziasszonyok segítségére átnyújtja” 1940 júniusában, pontosan egy évvel Magyarország második világháborúba való belépése előtt. Ez a vékonyka, rövid, százoldalas füzet, megsárgult lapjaival egy olyan korszakba repíti el az olvasót, amikor már talán sejteni lehetett, hogy mi felé tart a világ és felkészülni az elkerülhetetlenre: hogy az élet gyökeresen megváltozik. A könyv olyan, mint egy visszatérés az alapokhoz: a természet ritmusával összhangban segít lépésről lépésre feltölteni az éléskamrát, megőrizve és tartalékolva mindazt, ami éppen abban a pillanatban a legfrissebb és legzamatosabb.
A szerző az előszóban bíztat, lelkesít és ötleteket ad, majd hozzáteszi, hogy “megállapíthatjuk a két fontos igazságot:
- hogy nincsen kis, jelentéktelen, értéktelen dolog a világon, mert mindennek az értéke attól függ, hogy hogyan tudjuk hasznosítani,
- 2. hogy milyen gazdagok vagyunk a nehéz időkben is.”
Annyira inspirálónak találom a könyvet, hogy nem bírom letenni, belelapozok a cukor nélküli lekvárok készítéséről szóló fejezetbe, aztán a gyógynövények szárításáról olvasok, majd hogy hogyan alakítsuk ki az ideális elrendezésű pincét. Rögtön megállapítom, hogy a kis kamrám katonás sorrendben sorakozó befőttekért, lekvárokért és egyéb kincsekért kiált. A nyári konyhához eredetileg tartozott egy kamra, ahonnan a padlás és a pince nyílt. A padlásfeljárót megszüntettük, így elég hely alakult ki, hogy egy igazi, hűvös kamrám legyen, lejáróval a pincébe, aminek a padlóját Áron és a barátja a ház falaiból kikerült régi téglával rakták le. Az első polcokat Áron vágta méretre és csiszolta, én dió színre festettem, a mennyezet alá pedig azt a kocsioldalt függesztjük, amit a fáskamrában találtunk és felújítottam. Szükségünk lesz még polcokra, munka van bőven, de ez semmiképp nem akadályoz abban, hogy a leendő teli kamra felé megtegyem az első lépéseket.
Elsőként egy levesízesítő receptjét választom ki, mert Piroska azt javasolja, ezt augusztusban célszerű elkészíteni, de remélem, hogy az indián nyár közepén még nem vagyok elkésve. “Fiatal, de már ízes zöldségeket” választok a piacon, hogy aztán jövőre már a saját konyhakerti zöldségeimből készíthessem el. Kerül bele hagyma, fokhagyma, zeller, sárgarépa, petrzezselyemgyökér és a főzés és pürésítés után a levesízesítő olyan, mintha magát a napfényt töltöttem volna üvegekbe.
Lehet, hogy mégiscsak be lehet palackozni az őszt?
Levesízesítő (Z. Tábori Piroska receptje alapján)
A mennyiségeket találomra választottam, mivel a receptben nem adott meg Piroska mennyiségeket. Az arányok szabadon változtathatók ízlés szerint
2 vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
4 db petrezselyemgyökér (kb. 100 g)
4 db sárgarépa (400 g)
1 zellergumó (250 g)
500 ml víz
kevés só
A zöldségeket megmosom, megpucolom és minél apróbbra szeletelem, hogy hamarabb megfőjön. A vízzel felteszem főni és fedő alatt főzöm, amíg meg nem puhul. Ekkor botmixerrel pürésítem, sózom ízlés szerint (ne legyen túl sós, mert a leendő leveseket úgyis még ízesítjük) és még egyet rottyantok rajta. Tiszta apró befőttesüvegekbe töltöm, lezárom, majd egy meleg vízzel feltöltött fazékba helyezem az üvegeket, és forrástól számított 40 percig gőzölöm. Utána biztos-ami biztos, egy takarókkal kibélelt kosárba teszem (száraz dunsztba) és hagyom kihűlni. Levesek, mártások, főzelékek ízesítésére használhatjuk, amelyekhez a recept megalkotója szerint egy kanálnyi elegendő. 
