almabefőtt az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

Az idáig vezető út… és almabefőtt

Katával beszélgetünk, mesélem neki, hogy birsalmát kaptam ajándékba. 

“És, mit készítesz belőle?”- kérdezi. 

“Birsalmasajtot…Képzeld, állítólag nagyon macerás!”- válaszolom lelkesen, felcsillanó szemmel, mintha éppenséggel valami nem várt nyereményről mesélnék. 

Kata elneveti magát. “ Te vagy az egyetlen, akit ismerek, aki képes ilyen lelkesen beszélni egy macerás konyhai munkáról. És, ennyire szereted a birsalmasajtot?”

“Ja, azt hiszem, nem is igazán szeretem…”- folytatom álmodozó hangon- “de szerintem Virág kecskesajtjával, a kovászos kenyeremmel és némi szőlővel, dióval isteni lesz.”

Hát ez vagyok én. Neki is állok a birshámozásnak, a birsalmasajt reményt keltően szárad a tálcákon és én boldog vagyok. A napsütéses meleg napoknak hála a téli pogácsaalma egy hét alatt bepirosodott. Gyönyörködöm a piros és a zöld kontrasztjában reggel, délben és este, és újra és újra elképedek azon, hogy ez az öreg fa hogyan volt képes ilyen sok gyümölcsöt beérlelni nekünk. Hétvégén még mankót is kap ajándékba egy szekéroldal formájában, hogy segítsük a nehéz súly “cipelésében” addig is, amíg szüretelhetünk.

almabefőtt az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

 

Még a golden almából is van, amit igyekszem feldolgozni addig, amíg majd a pogácsaalmát szedhetjük. Az almalekvár és jó néhány almatorta után most almabefőttnek állok neki.  Van számomra valami csodálatos varázsa a kamrapolcon sorakozó befőtteknek. Anyu gyerekkorunkban őszibarackot és körtét tett el, amire egész télen rájártunk. A körtét kevésbé szerettük, így az maradt utoljára, és kitartott még desszertként tavaszig. 

Néha elgondolkodom azon, hogy mennyire messzire jutottam azóta, hogy elhagytam azt a mostanival teljesen ellentétes életet, amit hosszú ideig éltem. 

Jó néhány évvel ezelőtt a fővárosban laktam és egy rendkívül neves multicégnél volt igazán “menőnek” mondható állásom. Már a főiskola mellett dolgoztam, a szorgalmammal sosem volt gond, így szépen lépkedtem felfelé a vállalati ranglétrán, ami akkortájt a sikeres élet bizonyítékának tűnt. Minden adott volt, hogy elégedett legyek magammal és az életemmel, mégsem voltam az. Helyette fuldokoltam. Átvitt értelemben, de sokszor annyira erősek voltak a tünetek, hogy megkértem a kolléganőket, nyissanak ablakot, mert bizonyára elfogyott az irodában a levegő. Nem voltak, esték, hétvégék, kirándulások, szabadság se igazán, csak a munka volt. Úgy érezhettem, elértem valamit, de én valójában főzni szerettem volna, ami igencsak bizarr ötletnek tűnt, legalábbis egy ideig. Receptkönyvekkel keltem és feküdtem. Reggel fájó szívvel hagytam ott a kis konyhakertet, amit kialakítottam azon a zsebkendőnyi területen, ahol a fűszernövények mellett megtermett a padlizsán, a patiszon, a cukkini, paradicsom, paprika, eper és a málna. (Majdnem a dinnye is, egészen addig, amíg gaznak nem néztem és téptem ki tövestül, miközben a végén gurult a bébidinnye) Egész héten arra vágytam, hogy főzhessek majd a hétvégén, de addigra annyira elfáradtam, hogy leginkább csak arra voltam képes, hogy bambán meredjek a tévé képernyőjére, majd ülve elaludjak. 25 éves voltam ekkor, kiégett és elveszett. Egy barátokkal tartott elő-karácsonyon, ahol mindenki lelkesen mesélte, mi történt vele az elmúlt időszakban, én csak annyit tudtam suttogva elmondani: “Lányok, úgy érzem, hogy elrohan az életem mellettem és én lemaradok róla…” 

Egy betegség gyökeresen felfordított mindent és onnan már nem volt visszaút. Bejelentettem, hogy felmondok, és kisétáltam az ajtón. Addigra már minden mindegy volt, még az is, hogy belezuhanok a bizonytalanságba, és fogalmam sincs, hogy mi lesz velem, azon kívül, hogy megpróbálok kigyógyulni egy betegségből, amit az orvosok egész életen át tartó gyógyszerszedéssel szerettek volna megoldani. 

Elkezdtem főzni. Utaztam, megízleltem és megcsodáltam az irodán kívüli világot, és rájöttem, hogy az élet sokkal-sokkal gazdagabb annál, mint amit én hittem. Már biztosan tudtam, hogy egy jól hangzó pozíció, a csábító fizetés és a presztízs egy lyukas garast sem ér, ha közben nem láthatom a napnyugtát vagy a napkeltét, nem tarthatok kutyát-macskát a velük járó édes kötelezettségekkel és csak Majd Országban csinálom azt, amit igazán szeretek. 

Egy évvel később az orvosok megdöbbenésésre meggyógyultam. 

Tíz év telt el azóta, jó néhány kanyart tettem meg, de egyet végig tudtam: soha nem szeretnék az lenni, aki összeroskadva ült a széken és a mellette elsuhanó élete miatt szomorkodott. Szép lassan a főzésre-sütésre egyre több idő jutott, majd végül nem “csupán” a munkámmá, hanem életformává vált.

És hogy miért szöszölök el egy birsalmasajttal, vagy befőttel és miért töltök el órákat azzal, hogy a legtökéletesebb formában megmutassam? Mert ez az életem. A csodát keresem, és amit nekem jelent, azt meg is találtam. 

Almabefőtt

Almabefőtt receptet a régi könyvekben nem nagyon találtam, így már kezdett gyanússá válni, hogy talán okkal van így. Mária barátnőm megnyugtatott, hogy ugyan dehogy, használjam a körtebefőtt receptjét. Átnéztünk számos régi szakácskönyvben fellelt lehetőséget és végül először egy sűrűbb cukorsziruppal próbálkoztam. Az üvegek ott sorakoznak már a polcon, viszont nem hagyott nyugodni a dolog, hogy esetleg túl édes lesz. Így még egyszer nekiálltam, cukorszirupot főztem, ezúttal Horváth Ilona szakácskönyvének körtebefőtt receptjét követve, egy kis plusz fűszerezéssel megspékelve. A rózsabors ötlete Erzsitől származik- köszönet érte- csodálatos ízt ad bármilyen kompótnak. 

Hozzávalók: 

kb. 1 kg alma

1000 ml víz

300 g cukor

1 citrom leve

1 fahéjrúd

szegfűszeg

rózsabors

A vizet a cukorral felforralom a fahéjrúddal és egy csipetnyi szegfűszeggel, hozzáöntöm a citrom levét, és annyira mérsékelem a tüzet, hogy gyöngyözve forrjon. Szebb almákat válogatok és nem hámozom meg, csak félbevágom, kiveszem a magházukat és gerezdekre szelem. Beledobom a forró cukorszirupba csak egy percre, majd szűrőkanállal kiveszem elrendezem a befőttesüvegekben, olyan formában, hogy lehetőleg minél több férjen bele és közbe beledobok néhány szem szegfűszeget és rózsaborsot. Ráöntöm a forró szirupot, lezárom az üvegeket, és ha mindegyik kész, akkor meleg vízzel teli edénybe állítom őket, hogy az üvegek háromnegyedéig érjen a víz. Lefedve felforralom, majd forrástól számított 15 percig gőzölöm. A vízben hagyom kihűlni.

almabefőtt az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

almabefőtt az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

almabefőtt az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

almabefőtt az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

almabefőtt az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

almabefőtt az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

almabefőtt az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

almabefőtt az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

almabefőtt az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

almabefőtt az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

almabefőtt az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

almabefőtt az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

Neubauer Judit

Hozzászólás írása

Kapcsolódó bejegyzések

AZ EMLÉKEK ÍZÉRŐL

Az Emlékek Íze egy kis vidéki ebédlőasztal a Bakonyban, ahol időnként összetalálkozunk, bárhol is legyünk a világban. Beszélgetünk, főzünk és olyan ételeket kóstolgatunk, amelyek íze régi emlékeket idéznek fel, aztán újakat teremtenek. Neubauer Judit vagyok, szakács, ételfotós és szenvedélyes élet és ételimádó. Jó, hogy itt vagy!

Az Emlékek Íze konyhájából a postafiókodba