A falusi élet egyik velejárója az, hogy teljesen átalakult a főzéshez való viszonyom. A kérdés nem az lesz, hogy “mit főzzek ma?” és nem is az, hogy “milyen friss áru van a piacon?”. A főzés azzal kezdődik, hogy kimegyek a kertbe, nézelődöm és gondolkozom. Persze a vidéki életünk első évében nem akartuk túlvállalni magunkat, a kicsi konyhakert azért behatárolja a lehetőségeinket, a szántóföldünkön pedig jelenleg a szomszédunk szép gondos sorokban kukoricát termeszt. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt is nem lehetetlen vállalkozás az, hogy a természettel összhangban épp azt együk, ami van. A cseresznye és a meggy már letermett, még néhány szemet találok rajta, viszont épp érik a sárgabarack. András, aki a fáinkat gondozta, a legvégén fogott neki a a metszésének, ezért sokat már nem tudott rajta alakítani. Így továbbra is a miénk a falu második legmagasabb sárgabarackfája András becslése szerint, aki gyakorlatlag úgy ismeri a település gyümölcsfáit, mint más a tenyerét. Persze büszkén kihúzhatnánk magunkat mondván, hogy ez aztán nem semmi, de ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a barack természetesen a legmagasabb ágakon van, a három méteres szedőeszközömmel is nehezen érem el, de azért létrára állva, valahogyan megoldom, hogy azt a tíz szem barackot leszedjem, ami megérett. Illetve ami a fán van, mivel idén tavasszal egy hideg éjszakán megfagytak a virágok. Ebből a barackból nem fogunk jóllakni- gondolom- és körbenézek, hátha találok valamit. A kert közepén áll a nem sokra becsült cseresznyeszilva (népi nevén igen sokat sejtetően fosóka, tehát mennyiséggel csak óvatosan), nekem viszont felcsillan a szemem, szedek egy jó maroknyit és bevonulok a konyhába a kincsekkel. 
Cseresznyeszilvás és barackos gombócot főzök. A gombócfőzés bonyolultnak tűnik, de egyáltalán nem ördöngősség és egész hamar el is készül. A leghosszabb időt az veszi igénybe, hogy megfőzzem a krumplit, aztán hagyjam kihűlni. Utána már gyúrhatom, nyújthatom, tölthetem, formázhatom és pottyanthatom a forró vízbe. Már csak egy kis pirított zsemlemorzsa kell és fahéjas porcukor.
Miközben a gombócot esszük, arra gondolok, hogy ez egy kölcsönös folyamat:a kert gondoskodik rólunk, mi pedig gondoskodunk róla. És igazán nincs panaszunk az ellátásra.
Cseresznyeszilvás és barackos gombóc
(4 főre)
Hozzávalók:
500 g burgonya
150 g liszt
10 g búzadara
1 tojás sárgája
65 g és további 25 g szobahőmérsékletű vaj
1 csipet só
250 g sárgabarack és cseresznyeszilva
250 g zsemlemorzsa, kristálycukor, porcukor, őrölt fahéj
A burgonyát sós vízben megfőzöm, hagyom kihűlni, majd meghámozom és almareszelőn lereszelem. A gyümölcsöt megmosom, a sárgabarackot negyedelem, a szilvát felezem. A vajat elmorzsolom a liszttel, a búzadarával és a sóval, majd hozzadom a burgonyát, a tojást és sima tésztává gyúrom össze. Egy kicsit ragacsosnak tűnik majd, de ha jól meglisztezem a deszkát, akkor könnyedén tudok vele bánni. Fél centi vastagra kinyújtom és 8 cm oldalú négyzetekre vágom fel, nekem 15 ilyen négyzet jött ki ebből a tésztamennyiségből. A mag helyére szórok egy kis kristálycukrot és összefordítom a szilvafeleket és a baracknegyedeket. Összecsípem a tészta négy sarkát és a tenyeremben óvatosan gombócot formálok belőle. Érdemes gyorsan dolgozni, mert a cukorral a gyümölcs levet enged és ilyenkor kilyukadhat a gombóc. Ilyenkor egy picit meglisztezem, az segít, hogy a lyukakat eltüntessem. A 25 g vajat megolvasztom egy fazékban és megpirítom benne a zsemlemorzsát. Vizet forralok, beledobálom a gombócokat (két részletben), megvárom, míg feljönnek a víz tetejére, és két perc után kiszedem őket. Óvatosan megforgatom a zsemlemorzsában, tálaláskor pedig megszórom fahéjas porcukorral. 
