Egykor és most… cukkinikrémleves burgonyás cipóval

Maca néninek hívták. Nem illik nevetni kérem szépen. Sokáig nem is tudtam, hogy a valódi neve Mária. Magas volt és vékony, talán inkább soványnak mondanám. Szürkésfehér haja hullámos volt és két csattal oldalt tűzte le, hogy ne kunkorodjanak az arcába a fürtök, a szeme pedig szürkéskék volt, akár a nagymamámé. Mami barátnője volt, két háznyira lakott tőlünk és számomra a kertje volt maga a paradicsom. Gyerekként a saját udvarunkhoz képest óriásinak tűnt, és már a bejárata is olyan volt, mint a mesebeli titkos kertnek Frances Hodgson Burnett regényében. Nagy, vastag fakapu volt, zöldre mázolva, amiről már pergett le a festék és felül egy zománcozott tábla jelezte a házszámot. Mindig nyitva volt, bár akkoriban már nem volt szokás városban a kapukat nyitva tartani, ettől volt olyan hivogató, mintha mindig örömmel várnának. A masszív fém kilincsre kicsit rá kellett nehezednem, hogy kinyíljon, és gyereklábbal egy nagyot lépni egy simára csiszolódott kőlépcsőre. Hopp, bent voltam. Keskeny kis ösvény vezetett a ház felé, amit a telken belül még egy kerítés választott el a “mezőtől” és a gyümölcsöstől. Az útról először jobbra kanyarodtam, aztán balra és tovább egyenesen. 

“Maca néniiiii!”- kiabáltam, amíg meg nem jelent egyszerű szabású ruhában vagy otthonkában, mert abban biztos vagyok, hogy nadrágban nem láttam soha. Csendes, halk szavú asszony volt, szeretetteljes és gondoskodó. Talán mivel nem született sajátja, ezért jól esett neki a gyerektársaság, én pedig végtelenül boldog voltam, ha kisérhettem és segíthettem neki a délutáni munkában. Bár az utcánk Veszprémben a 80-as években az autók számának növekedésével egyre forgalmasabb lett, Maca néni kertje mégis olyan volt, mint egy kis falu a város közepén. Ott tölteni egy délutánt egy folyton megfelelni vágyó, jó tanuló kisgyereknek olyan menedék volt, ahol egy rövid időre ugyan, de nem voltak elvárások. Mert hát segíteni számomra nem munka volt, hanem öröm. Kacsákat és tyúkokat etetni, összeszedni a frissen tojt tojásokat. Megnézni a nyuszikat, megetetni a disznókat és távolról megcsodálni Kálmán bácsi lovát és lovaskocsiját. Beletenni a kiszáradt kukoricacsöveket a kukoricamorzsolóba és hallgatni, ahogy lehántja a csőről a szemeket. Ülni a kis hokedlin a konyhában, amíg Maca néni a régi sparhelten főzte a vacsorát és simogatni a cicákat. Több is volt, és egy fehér bundájú, zöld szemű különösen tetszett. Bár a szüleim nem engedték volna meg, hogy hazavigyem, Maca néni azt mondta, hogy vegyük úgy, hogy félig az enyém. Másképp büszkén újságoltam el az osztályfőnökömnek, hogy van egy fél macskám. 

Estefelé, mikor hazamentem, Anya egyenesen a fürdőszobába terelt, lehámozta rólam a trágyaszagú ruhákat és lefürdetett, miközben én kipirosodva meséltem a kalandjaimat. 

Az élet hozta a kihívásokat, új iskola, különórák, felvételik. Az évek teltek, és nekem már nem volt időm átmenni és az egész délutánt Maca nénivel tölteni. A titkos kert és köztem nőtt a távolság szó szerint és átvitt értelemben is, míg végül teljesen elfelejtettem. Felnőttem. Egyszer csak jött a hír, hogy Kálmán bácsi meghalt, aztán nem sokkal később Maca néni is elment. Én valahol épp jártam a világot, még azt sem tudtam, hol temették el. 

Időről-időre eszembe jut, különösen most, hogy végre, 30 évvel később már nem csak egy fél, hanem egy egész cicám van. Igaz, nem fehér, de gyönyörű, és bár Áront nem tudom meggyőzni (egyelőre?) , hogy ilyen sok állatunk legyen, de van már egy igazi saját titkos kertem. 

Egy délutánt Apuval töltök, régi dolgokról beszélgetünk, Mami és a gyerekkori ház is szóba kerül, majd szomorúan megjegyzem, hogy csak azt sajnálom, hogy nem is tudom, hogy hívták Maca nénit. 

Erre Apu csodálkozva néz rám: 

– Hát megmondom én, Hornung Mária. Nekem kikerekednek a szemeim. 

– Mint Mamit? Pontosan úgy mint Mamit? És egy utcában laktak? 

– Persze, nem tudtad? Sőt, ő is falubeli volt. 

Én hitetlenkedve rázom a fejem és ráz a hideg. Valahogy azt érzem, meg kell tudnom róla többet, ennyivel tartozom neki. Néhány telefonba kerül, de kiderítem hol van a sírjuk. A falubelieket kérdezgetem, hátha tudnak róla valamit. Bizakodom, hogy előkerül valahonnan egy fénykép. Azt hiszem, Mami is örülne, hogy nem csak az övét, hanem a barátnőjé emlékét is életbe tartom. “Csak az hal meg, akit elfelejtenek”, ez áll Mamiék sírján, és ez sokszor eszembe jut. 

Egy emlék és egy étel. Egy 1934-es szakácskönyvben találom ezt a burgonyás cipót, amiből a korhoz méltó kissé nagyvonalú leírás alapján megpróbálok mindenki számára elkészíthető receptet fabrikálni. Feltételezve, hogy annak idején Dr. Hevesi Sándorné kemencében sütötte a kenyereket, Chad Robertson, a Tartine pékjének módszerét követve öntöttvas edényben sütöm meg a cipókat, és vízzel kenegetés helyett liszttel szórom be, és bemetszem a tetejét. Úgy gondolóformán teszek hozzá egy teáskanálnyi köménymagot, ami éppen annyira érződik,amennyire kell. Az író szerint “a lehető legízletesebb fajtája a kenyérnek”, és teljes mértékben egyetértek vele. Főzök hozzá egy kis cukkinikrémlevest medvehagymával, amit egy francia recept ihletett. Az asztalra így kerül valami régi, valami új, és a levegőben, érzékelhetően ott kavarognak egy régi kert emlékei. 


A fotózáshoz használt kézzel szövött, növényi festésű textilek @textil_szakacsniki /Szakács Niki keze munkáját dicsérik. 

www.szakacsniki.com

instagram.com/textil_szakacsniki

facebook.com/textil.szakacsniki

cukkinikrémleves burgonyás kenyérrel az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

Cukkinikrémleves

Hozzávalók:

700 g cukkini

600 ml zöldségalaplé vagy víz

120 ml tejszín

50 g reszelt parmezán

1 kis csokor medvehagyma

kevés olívaolaj

frissen őrölt bors

A cukkinit kockára vágom, a medvehagymát felaprítom és egy kevés olívaolajon mindkettőt megforgatom, amíg kicsit megpirul. Hozzáadom a zöldségalaplevet vagy vizet, sózom, borsozom. Felforralom, és mérsékelt tűzön lefedve még 7 percig főzöm. Botmixerrel krémesítem, hozzáadom a tejszínt és a reszelt parmezán sajtot, és forrásig hevítem. Tálaláskor medvehagymás olajjal meglocsolom. (medvehagyma, olívaolajjal pépesítve és kevés sóval ízesítve) 

Burgonyás kenyér

2 kis cipóhoz

Hozzávalók:

500 g 00-s liszt

500 g főtt burgonya, melegen áttörve, kihűtve

5 g élesztő

2 teáskanál só

1 csipet cukor

250 ml tej

60 g olvasztott vaj

1 teáskanál köménymag

50 ml langyos tejben feloldom a cukrot és az élesztőt és hagyom felfutni. A lisztet átszitálom, hozzáadom a sót, a köménymagot, majd hozzáöntöm a felfutott élesztőt, az áttört krumplit, a maradék tejet és a vajat. Addig dagasztom, amíg szép sima, ruganyos tésztát kapok. Egy kiolajozott tálba teszem, és letakarva 1 órán át kelesztem langyos helyen. Lisztezett deszkán átgyúrom, két cipót formálok belőle, és kilisztezett kelesztőkosárban vagy egy konyharuhával bélelt kilisztezett tálban lefedve még egy órát pihentetem. Az eredeti recept szerint kizsírozott tepsiben süti ki a kenyereket, én Chad Robertson, a Tartine pékjének ötletét követve vasedényben sütöttem meg a kenyeret. A sütőt előmelegítem 250 fokra (én légkeverésest használtam, hogy még erősebb legyen). Beteszem a vasedényt, és mikor elérte a hőfokot a sütő, a vasedénybe kevés lisztet szórok, belerakom a kenyeret és lefedve 12 percig sütöm úgy, hogy a hőfokot visszavesze rögtön 220 fokra. Leveszem a fedőt és további 12 percig sütöm. A második kenyérkéhez visszamelegítem a sütőt 250 fokra, visszateszem a vasedényt, 10 percig hagyom, hogy átforrósodjon és ugyanúgy járok el vele, mint az első cipóval. Rácson hagyom kihűlni a cipókat. cukkinikrémleves burgonyás kenyérrel az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

cukkinikrémleves burgonyás kenyérrel az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

cukkinikrémleves burgonyás kenyérrel az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

cukkinikrémleves burgonyás kenyérrel az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

cukkinikrémleves burgonyás kenyérrel az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

cukkinikrémleves burgonyás kenyérrel az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

cukkinikrémleves burgonyás kenyérrel az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

RELATED POSTS

LEAVE A COMMENT

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Az Emlékek Íze konyhájából a postafiókodba

error: Copyrighted material by Taste of Memories/Emlékek Íze