Egy négynapos ünnep kiváló alkalom arra, hogy haladjunk a kerti munkálatokkal- gondoljuk merészen és rögtön az ünnep elején betervezünk annyi tennivalót, amennyi bőven elég lenne egy hétre is. Az első nap nagy lendülettel vetjük bele magunkat a gyümölcsfametszés maradványainak eltakarításába. Darabolom komótosan a meggyfa ágait és a vékony gallyakat órákon keresztül azzal a nyugalommal, hogy van még ilyen kupacból legalább tíz. Áron a sövényeknek esik neki, amelyekhez- mióta elültették tíz éve- senki sem nyúlt hozzá. Figyelem, ahogy áll a létrán, küzd a három és fél méteres teljesen elfásodott sövénnyel, és felszisszen, amikor beleakad egy, a sövénybe belenőtt akácba. A bokrok mögött hirtelen felbukkan a domboldal eddig elrejtett vonulata és a nap újra megvilágítja a ház melletti földterületet, pontosan, ahogy képzeltük. Ez lesz ugyanis a konyhakertünk helye. Szeretnék nyáron mezítláb kisétálni a kertbe, kihúzni a földből néhány szál sárgarépát, nyisszantani egy csokor petrezselymet és leszakítani a naptól még meleg paradicsomokat. Erről álmodozom, miközben a munka csöppet sem romantikus, viszont annál szükségesebb részének állunk neki: a föld megmunkálásának. Áron ás, én kapálok és gereblyézek, Beeper, a kutyánk szintén ás, szerinte hasznos, szerintem kevésbé hasznos mély gödröket, amit aztán újra eldolgozhatok. Közben Tibor, a szomszédunk megáll a kerítésnél, elmeséli, hogy itt volt régen a baromfiudvar és Jóska bácsi, a nagymamám sógora köveket rakott le, hogy ne legyen akkora a sár. Összenevetünk, hogy ha baromfiudvar volt akkor legalább trágyázva van, szebb lesz a paradicsom. “Hát igen, nincs is annál jobb, mint kimenni a kertbe és leszedni a friss zöldséget, egy paprikát, épp, amelyik aznap megtetszik”- mosolyog a bajsza alatt Tibor, majd elballag, nyomában a fekete rottweilerrel. Talán tudja, hogy majd hány nagy kőtáblát és téglát kell még kiásnunk, mire a kis földterület valóban konyhakertre kezd hasonlítani. Áron a hatodik kőlapnál már morog, én összeszorított foggal görgetem és támasztom a ház falához őket és azzal vidítom fel magunkat, hogy majd milyen jók lesznek a kerti bútorok alá. Közben a konyhában szépen lassan gyöngyözve fő a gazdag húsleves, ami pont addigra készen lesz, mire kellően elfáradunk és gyakorlatilag nincs olyan része a testünknek, ami nem fájna. A levest leszűröm és azokba a jelöletlen fehér porcelántányérokba tálalom, amelyeket a házzal együtt örököltünk.
Ott a konyhaasztalnál, múlt és jelen összeér, ahogy kanalazzuk a forró levest, ami felmelegíti a lelket és ellazítja a munkától fáradt testet és arra gondolunk, hogy talán nemcsak retket, sárgarépát és paradicsomot ültetünk, hanem a múlt elfelejtett kis apró emlékeit. Újra ott állunk a nagyszüleink mellett, nézzük, ahogy ásnak, kapálnak, metszenek, továbbvisszük a tudást és folytatjuk a hagyományt, amit teremtettek.
Húsleves többféle húsból Anyu receptje szerint
Hozzávalók:
1 db csirkefarhát
4 db csirkeszárny
2 db csirkenyak
1 kisebb pulykanyak
500 g csontos marhahús (rostélyos vagy oldalas)
3- 4 db sárgarépa
2 db fehérrépa
néhány zellerlevél
1 vöröshagyma
1 szelet paprika
1/2 paradicsom
1 kis csokor petrezselyem
1 mokkáskanál kurkuma
2 késhegyni őrölt szerecsendió
1 erőleveskocka
10 szem feketebors
1 késhegynyi őrölt gyömbér
só ízlés szerint
cérnametélt, petrezselyem a tálaláshoz
Egy négyliteres lábasba felrakom főni a marha és a pulykahúst. Ha felforrt a víz, akkor lemosom a húst, kimosom a lábast és újra felteszem főni, most már forró vízben, amit annyira sózok meg, hogy kellemes ízt kapjak. Ezáltal kerülöm el, hogy a leves zavaros legyen. Fedővel letakarom egy fakanállal kiékelve, hogy a gőz el tudjon távozni. Két óra múlva hozzáadom a csirkehúst, hagyom, hogy újra felforrjon a víz, majd lekanalozom róla a képződött habot. Ekkor hozzáadom a megpucolt, darabokra vágott zöldségeket és a fűszereket. Megkóstolom és még egy kis sót rakok hozzá, ha szükséges. További két órán át főzöm, majd ha kész, akkor egy másik lábasba átszűröm. Nem öntöm, hanem merőkanállal átkanalazom, mert így is elkerülöm, hogy zavarossá váljon a leves. A húst felszeletelem, forró, sós vízben kifőzöm a cérnametéltet és a levest a hússal, a zöldségekkel, egy kis friss, apróra vágott petrezselyemmel és a tésztával együtt tálalom. A mi családunkban az a szokás, hogy először megesszük a húst egy kis tormával, aztán a levest a tésztával, de most úgy tálaltam, ahogy Áronéknál szokás, mindent belehalmoztam a tányérba, és rámertem a levest.
Petróczy Judit
… és ismét szívet melengető … mondjuk az a kés … a tányér meg olyan „igazi” mélytányér …benne a nagyon forró leves <3
Judit Neubauer
De örülök, hogy tetszik!!!!! :-))))