Szilveszter éjszakáján arra gondolok, hogy ha lehetne egy kívánságom, akkor annyi örömteli pillanatot kívánnék 2017-re, mint amennyiért hálás lehetek 2016-ban. Az ételekre gondolok, amiket megfőztem, fotóztam és kóstoltam. A kertre, ami minden hónapban tanított nekem valami újat és tudom, hogy ez még csak a kezdet. A kis közösségre, amiben élünk, amely kifogyhatatlan forrása a régi történeteknek a faluról, életekről és emberekről. Hálásan gondolok arra, hogy kapok egy teljesen új évet, tiszta lappal, hozzá terveket, feladatokat és megvalósítandó álmokat. Az idő a legnagyobb ajándék, amit kaphatunk, különösen, ha nem felejtjük el az egyes pillanatokban rejlő lehetőséget arra, hogy megismételhetetlenné tegyük. Egy nappal szilveszter előtt három köbméternyi fa pakolásával töltjük a délutánt, szimbolikusan mondhatjuk, hogy melegséget raktározunk el az új évre. Ez a melegség azonban sokféleképpen megnyilvánulhat, nemcsak a cserépkályhában pattogó tűz formájában.
Például abban a lelkesedésben, ahogy az unokahúgom segít a fapakolásban tizenegy évének minden lendületével. Az arca kipirul, a szeme csillog, pakolja a hasábokat vékony karjába és közben bizonygatja, hogy ő már tényleg falusi lány.
Melegséget kapok azokban a visszajelzésekben, amelyek az év vége felé sorban érkeznek és amitől madarat lehet velem fogatni. Dana Romániában mákos kiflit süt, Bea testvére Ausztriában kakaós csigát. Edina és Erzsébet a vaníliás kifliről számol be, Niki a bejgliről, Kati a karácsonyi linzert próbálja és képet is küld. Mariann bejglit készít a receptem alapján Lyonban, amit egy francia séfnek szán ajándékba.
Melegség van abban a gőzölgő lencsefőzelékben is, amit most készítek. Habár újévi hagyomány, de nem tudok ennél szívet és lelket jobban melengető ételt elképzelni, legyen szó a tél bármelyik napjáról. Kell mellé ropogós héjú cipó, egy kis füstös ízű pirított angolszalonna és nélkülözhetetlen kellék egy puha kötött pulcsi, amibe beleburkolózhatok. De ez a történet, mint ahogy mindegyik, Veletek együtt teljes: a szeretteimmel itt az asztal körül a kicsi házban és Veletek szerte a világon, akik velem főztök és kóstoltok. Az ízekből emlékek lesznek, az emlékekből pedig újabb ízek. Ennél többet pedig nem is kívánhatok.
Lencsefőzelék
Hozzávalók:
500 g lencse
1 paprika
1 paradicsom
1 vöröshagyma
2 babérlevél
4 cm-es darab kolbász
só ízlés szerint
4 szelet angolszalonna (opcionális)
1 citrom
1 csokor petrezselyemzöld
4 ek. olaj
6 tk. liszt
2 tk. pirospaprika
tejföl és friss ropogós kenyér a tálaláshoz
A lencsét beáztatom hideg vízbe egy éjszakára, de legalább egy fél órára. Átmosom, leszűröm, majd egy fazékba teszem annyi vízzel, hogy ellepje és felette legyen még kb. egy ujjnyi víz. Beleteszem a babérlevelet, a paradicsomot négybe vágva, 2 szelet paprikát, a kolbászt egyben, vagy karikára vágva, a vöröshagymát megpucolva negyedbe vágva és sót. Lefedve felforralom, mérsékelem a lángot és addig főzöm, amíg a lencse megpuhul (kb. 30 perc). Ha úgy látom, hogy kevés a folyadék, akkor öntök még hozzá vizet. Egy kis nyeles edényben vagy serpenyőben felforrósítom az olajat, hozzáadom a lisztet, kevergetve 1-2 percig pirítom, majd félrehúzom és hozzáadom a paprikát. Folyamatosan kevergetve a lencsét, hozzákeverem a rántást a főzelékhez és újra felforralom. Ha besűrűsödött, leveszem a tűzhelyről, pár csepp citromlével ízesítem, és hozzárakom a petrezselyemzöldet. Tálalás előtt kiveszem belőle a zöldségeket (hagymát, paradicsomot, paprikát, petrezselymet, babérlevelet) Az angolszalonna szeletek mindkét oldalát megpirítom. Az angolszalonnával, tejföllel és kenyérrel tálalom a főzeléket.
