“Úgy gondoltam, hogy nálad ez jó kezekben lesz”- mondja Ica és elém tesz egy sötétbarna papírba csomagolt, szalaggal átkötött hengert. Egy megsárgult, régi receptkönyv fekszik előttem, Ica nagymamájáé, egy fehér csipketerítőbe csavarva, amit pedig az édesanyja horgolt.
Egy tea mellett találkozunk egy késő őszi napon, 22 év után. Persze eredetileg ő nekem nem Ica volt, hanem szigorúan Ica néni, az általános iskolai osztályfőnököm. A közösségi médiának hála megtaláltuk egymást, időnként leveleztünk, és nagyon örült neki, hogy az irodalomórákon feladott fogalmazás feladatok után nem hagytam abba az írást. Különleges iskola volt a miénk, kicsit talán sajátos is. Ha visszagondolok azokra az évekre, mindig mosolyognom kell. Az iskola akkor frissen alakult újra katolikus iskolaként egy igazán színes társasággal, igazi egyéniségekkel, mind ami a tanárokat, mind ami a diákokat illeti. A kezdet nem volt zökkenőmentes, ami természetesen számos kibeszélnivalót és pletykát szolgáltatott mindannyiunk számára és megtanított minket humorral szemlélni az életet. A történet szépsége, hogy a nagymamám ugyanabba az iskolába járt, amit az ő idejében az angolkisasszonyok szerzetesrend vezetett, így még én kísértem végig a folyosókon az 50. osztálytalálkozójukon.
Furcsa, amikor egy tanárnőddel találkozol már felnőttként, szinte félve fogadod el, hogy tegezd, és meglepődve jössz rá, hogy mennyi közös témátok van. Hirtelen már nem egy tizenkét éves kislány és a tanárnője ül egymással szemben, kezüket a teáscsészén melengetve, hanem két régi ismerős, akik felidézik a közös emlékeket.
Miután kibontom a gondosan becsomagolt ajándékot, csak ülök meghatódva, tőlem szokatlan szótlansággal, lapozgatom a megsárgult lapokat, nézem a korra annyira jellemző töltőtollal írt zsinórírást, a foltokat, amelyek régi főzésekről árulkodnak. Látom magam előtt Ica nagymamáját, ahogy épp vajat mér ki, aztán visszalapoz, mert elfelejtette a mennyiséget, vagy éppen a tojást veri habosra fél órán keresztül- ahogy írja- mert robotgép akkor még nem volt és bepettyezi a füzetet.
Egy kis idő eltelt azóta, mióta találkoztunk, a receptkönyv gondosan egy műanyag tokba csomagolva várta, hogy süssek és főzzek belőle. A receptek mások, mint amiket én ismerek, amiket mi sütötttünk, így még izgalmasabb lesz a kísérletezés. Hosszasan gondolkodom, hogy melyikkel kezdjem, élvezettel bogarászom ki a régi írást és rájövök, hogy nem is olyan egyszerű elolvasni még úgy is, hogy a nagymamáim írásához szoktattam a szemem.
Úgy döntök, hogy első alkalommal püspökkenyeret sütök. Mami segítségével arra is rájövünk, hogy a “4.t” és a “6 t.” a négy- és hat tojásos változatot jelenti. Mami kölcsönadja az őzgerinc formáját és rögtön tudja, hogy ez a négytojásos recept mérete, azt süssem meg. A recepten annyit módosítok, hogy mazsolán és dión kívül étcsokit is keverek hozzá, mert Mami szerint úgy még finomabb lesz, és persze Áron- alias II. Gombóc Artúr- kedvéért.
Óvatosan keverem bele a felvert tojáshabot a keverékbe, aztán türelmetlenül pillantgatok a sütő ajtaján keresztül a bíztatóan emelkedő tésztára. A püspökkenyér csodálatos lesz, lágy, tökéletes arányban benne a mazsola, a dió és a csokoládé. Egyik szeletet vágom a másik után, és nem bírom abbahagyni, annak ellenére, hogy a mazsola süteményben nem a kedvencem.
Azt hiszem, ez egy csodálatos kezdete egy izgalmas felfedezőútnak, és alig várom a folytatást…
Püspökkenyér
Hozzávalók:
Hozzávalók:
4 tojás különválasztva
150 g liszt
160 g kristálycukor
1 citrom reszelt héja
100 g dio
60 g mazsola
100 g étcsoki
A tojásokat szétválasztom, a tojássárgáját robotgéppel habosra keverem a kristálycukorral. Az étcsokit apróra szeletelem, a diót mozsárban összetöröm, vagy késsel durvára felaprítom, a lisztet átszitálom. A tojásfehérjét kemény habbá verem. A diót, a mazsolát, az étcsokit és a citromhéjat a tojássárgájához keverem, majd a tojásfehérjét felváltva a liszttel óvatosan hozzákeverem a masszához. Kivajazott, kilisztezett őzgerinc formába öntöm és 180 fokra előmelegített sütőben addig sütöm, amíg szép aranybarna lesz a teteje és tűpróbánál tiszta marad a tű. (kb. 40 perc)
