sült sütőtök az Emlékek Íze konyhájából www.emlekekize.hu

Az ősz íze: sült sütőtök

Vasárnap üzenetet kapok a testvéremtől: “ Vettem egy sütőtököt. Te hogy szoktad megsütni?” Miközben a nővéremet ellátom instrukciókkal- aki bár nem sütött még tököt, ámbár gyönyörűséges horgolt tökök kerülnek ki a kezei alól – megrohannak az emlékek. A sült sütőtök akkoriban volt a kedvencem, amikor még a kis francia bisztrómat vezettem a pesti belváros szívében. Mivel a keddi nyitás előtt hétfőn már alapanyagvadászaton voltam, ezért vasárnap, az egyetlen szabadnapomon az egész hetes “főzés-felszolgálás-árubeszerzés-papírmunka-reggeli piac-éjjeli zárás” széria után az evés és az alvás volt a két programom, vagyis amire képes voltam. Meg persze sétálni Beeperrel, az akkor lobogó fülű kölyökkutyával, aki annak érdekében, hogy véletlenül se felejtsem ezt el, ráugorva a kanapéra- ahol próbáltam pihenni- különböző játékokat dobált rám, és ha szükséges volt, nyomatékosan rám ugatott.
Ebben az időszakban kaptam rá a sütőtökre. A sarki zöldségesnél vettem és kétfélét sütöttem belőle. Édeset magamnak, natúrt Beepernek. Őszi és téli estéken egy hosszú, néha félálomban töltött séta után bekuckóztunk a lakásba és ettük a sütőtököt. Mindenki a saját verzióját, én csak úgy magában, a kanapén ülve, Beeper némi hússal és rizzsel keverve.

Hosszú utat tettünk meg azóta, szó szerint és átvitt értelemben is. Miközben elmélázok ezen, jön az újabb üzenet: “Viszek egy pár darabot meghámozva”. Én felujjongok, először is, mert 15 családtól távol töltött év után most már a tesóm csak úgy be tud ugrani hozzánk, másodszor pedig persze a tök miatt. Így aztán vasárnap, most már nagyobb létszámban, Anyuval, Áronnal és természetesen Beeperrel takaróba burkolózva esszük a sült sütőtököt az őszi hidegben.

Nem véletlen, hogy ezután azon morfondírozok, hogy mi lenne, ha a blogposztban sütőtököt sütnék. Kata valószínűleg a gondolataimban olvas, mert felajánlja, hogy nekem ajándékoz egy tököt, amit Imi kapott egy ökofarmról, Mórról. Egy olyan igazi, békebeli, nagydobosi tök. Világosszürke héjjal, gyönyörű mély narancssárga hússal. Mondhatnám, hogy igazi fotogén alkat, nem bírok betelni vele, pedig még meg se kóstoltam.
A sütőtökkel annak idején sokat kísérletezgettem. Próbáltam sósan, édesen, mézzel, barna cukorral, fehér cukorral. Héjban sütve, feldarabolva, héj nélkül. Olvasztott vajjal beecsetelve, hideg vajat rászeletelve, vagy olívaolajjal. Mondhatni, a sütőtök a mániámmá vált. Végül ez a verzió lett a kedvencem. Meghámozom és feldarabolom, mert így a sütőtök körben meg tud pirulni és egy kéreg képződik rajta. Barna cukor és nem méz, mert jobban karamellizálódik és valahogy az ízek is jobban harmonizálnak. A körbeecsetelés helyett pedig egy kis szelet vajat helyezek minden egyes sütőtök darabra, megszórom a barna cukorral, így a sütőben szépen leolvad róla a vaj, és rásül a cukor. A másik titkom, hogy időnként átforgatom őket, meglocsolom vagy ecsetelem a cukros vajjal, mint ahogy egy finom sültet szokás.

Sült sütőtök, ahogy én készítem
Hozzávalók:
1 kg hámozott sütőtök
50 g vaj
80 g barna cukor
A sütőt előmelegítem 200 fokra. A sütőtököt megmosom, felvágom “gerezdekre” és meghámozom. Kivájom a belsejét, a tökmagokat elteszem szárítani, későbbi pirított tökmaghoz. A “gerezdeket” további kisebb darabokra vágom fel és egy sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatom. A vajat elosztom a szeletek között, hogy mindegyikre körülbelül egyforma darabka jusson és megszórom barna cukorral. (körülbelül egy harmad-fél teáskanálnyi cukor jut egyre)
50 perc- 1 óra alatt készre sütöm úgy, hogy közben kiveszem, megforgatom és a cukros vajjal megkenegetem.

Ui: Jelenleg egy villanysütőt használok, ami bár tökéletesen működik, de nem a legújabb modell, így előfordulhat, hogy a receptjeim sütési ideje újabb sütőknél lerövidülhet. A sütőtöknél azt kell figyelni, hogy a cukor szép aranysárgára piruljon, de ne legyen túl sötét, a sütőtök érintésre puha legyen, itt-ott pirult széllel.

Neubauer Judit

Hozzászólás írása

Kapcsolódó bejegyzések

AZ EMLÉKEK ÍZÉRŐL

Az Emlékek Íze egy kis vidéki ebédlőasztal a Bakonyban, ahol időnként összetalálkozunk, bárhol is legyünk a világban. Beszélgetünk, főzünk és olyan ételeket kóstolgatunk, amelyek íze régi emlékeket idéznek fel, aztán újakat teremtenek. Neubauer Judit vagyok, szakács, ételfotós és szenvedélyes élet és ételimádó. Jó, hogy itt vagy!

Az Emlékek Íze konyhájából a postafiókodba