Ki az aki egyre gyakrabban gondol a tavaszra rajtam kívül? Gondolom, vagyunk ezzel egy páran. Kitartóan hideg az idei tél, itt, a bakonyi hegyekben pedig különösen, és mostanában még napsütéssel se nagyon örvendeztet meg bennünket. Jégvirágosak az ablakok, a konyhában ha nem főzök, 13 fok van. Üldögéléshez nem igazán kellemes, de egy rendes sváb ember- akik mi vagyunk és szeretnénk lenni- egyébként se pihenjen, hanem tevékenykedjen. A legjobb barátom a kötött pulóver, a vastag zokni, a szemöldökömig húzom le a sapkát , ha kimegyek és gondosan választom ki a kutyasétáltatáshoz a legmelegebb kesztyűt. A régi sváb öregek azt mondták “Wenn man die Faschingskrapfen auf der Gasse isst, isst man die Ostereier hinter dem Ofen”, vagyis ha a farsangi fánkot az utcán esszük, akkor a húsvéti tojást a kályha mellett. Ha hiszek a régi mondásoknak, akkor most abban kell reményekednem, hogy farsang vasárnapján jó hideg legyen, hogy aztán a húsvéti tojást a kibújt nárciszok mellett, a kedvenc helyemen, a lépcsőn ehessem meg. Addig azért még hátra van egy pár hét és abban biztos vagyok, hogy a forgácsfánk a hangulatomon jelentősen fog javítani. Mielőtt nekiállnék, teszünk egy sétát Beeperrel a falu határában levő úton. Azt mondják, hogy a világ olyan, amilyen szemmel rátekintünk és ez a bölcsesség ebben a pillanatban értelmet nyer. Ahelyett, hogy szokás szerint végigszáguldana mellettem a táj egy pillanatfelvételként, ahogy a dolgomra szaladva konstatálom, hogy hideg van és szürkeség, most megállok és körülnézek. A fákat, a kerítéseket és a bokrokat zuzmara borítja. A kéményekből kecses kis füstkígyó száll fel, a külső útról egyszerre látszik a templomtorony és a kálváriadomb. Megdöbbenve nézek körül. Hiszen ez a megszokott világ, csak fekete-fehérben. Akár dönthetek úgy is, hogy nem búslakodom a fény, a napsütés, a virágok hiánya miatt, hanem megélem a pillanatot, hogy egy rövid időre – még egy hónapig- a 40-es évek filmjeibe csöppentem. Hirtelen már a hidegről is elfeledkezem és futok haza a fényképezőgépért, amit nem kell fekete-fehér módba állítanom. Mert a világ monokróm, így ahogy van, természetes valójában.
A tél is csak átmeneti, mint minden, és szerencsénkre ott a konyha, ahol a fekete-fehér filmből a színes filmek világába léphetünk át. Fáradj beljebb kedves Olvasó, foglalj helyet az asztalnál, forgácsfánkot sütök, Anyu receptje alapján. Mikor először segítettem neki sütni, talán tízéves lehettem. Bosszankodott, hogy túl absztrakt formákat alkotok a tésztából, aztán miután kisült, rámnevetett, és azt mondta, hogy így sokkal különlegesebb, úgyhogy csak folytassam. Nagyon büszke voltam, csűrtem- csavartam és izgatottan vártam, hogy mi sül ki belőle. Így a bevágások száma és a formák változatossága nálam alkalomtól, hangulattól, alkotási vágytól függően változik.
Viszont amíg kint még egy ideig monokróm a világ, addig itt bent, a sütéstől felmelegedett konyhában mindent megteszek azért, hogy minél színesebbé varázsoljam.
Kelt forgácsfánk (csörögefánk)
Hozzávalók:
280 g liszt
4 tojássárgája
50 g vaj
30 g cukor
10 g friss élesztő
100 ml tejföl
1 ek. rum
1 csipet só
A sütéshez olaj
porcukor és vaníiás cukor a szóráshoz
A tejfölt egy picit meglangyosítom egy kávéskanál cukorral és hozzáadom az élesztőt. Elmorzsolom a lisztet és a sót a vajjal, majd ha az élesztő felfutott, akkor hozzáöntöm a liszthez, majd belekeverem a tojássárgáját és a rumot. Jól összedolgozom a tésztát, majd fél órát pihentetem. 3 mm vékonyra kinyújtom, derelyemetszővel tetszőleges méretű négyszögletű fánkokat szabdalok belőle, a négyszögek belsejébe ejtek 2-3 bemetszést és áthúzom egyik szálat a másikon. Forró olajban mindkét oldalát aranybarnára sütöm fedő alatt, majd lecsepegtetem papírtörlőn és meghintem vaníliás cukor és porcukor keverékével. 
