Az elmúlt hét igencsak eseménydúsan és rengeteg izgalommal telt. Más dolog a blog magam alkotta kis világában hétről-hétre főzni Nektek, más dolog kiállni az egyetem egyik konferenciáján a szakma előtt a gasztronómia szerepéről és az Emlékek Ízéről beszélni, és megint más dolog egy, a kézműves gasztronómiát ünneplő regionális vásáron, a Bakony Expon színpadon kalácsot sütni.
Ha pedig ezen események egy héten belül történnek, akkor az finoman szólva igencsak izgalmas, és amit előtte érzek, az leginkább egy szóval fejezhető ki: pánik. Az izgulást már jó előre, hetekkel korábban elkezdem, biztos, ami biztos alapon, majd az eseményt megelőző pár napban ezt már az egekig fokozom. Olyan vagyok, mint egy versenyló, akinek felrakták a szemellenzőt, vágtázok a cél irányába, gyártom a prezentációt, megsütöm, majd újrasütöm a kalácsot, amit a színpadra szánok, jegyzeteket, listákat írok, este ezzel fekszem és reggel ezzel kelek, erről is álmodom.
Végül elérkeznek a kihívások, egyik mérföldkő a másik után, majd utólag minden már csak egy-egy felvillanó pillanat sorának tűnik.
Amikor az egyetemen egy angol professzor odajön az előadásom végén és boldogan meséli, hogy az általam forrásként feltünetett egyik tanulmány szerzője a legjobb barátja, és megkér, hadd küldje el neki a prezentációmat.
Amikor Áron pontban reggel 10-kor megjelenik a műteremnél, hogy az eszközeimet, az alapanyagokat és a frissen sült kalácsot lesegítse a kocsihoz és elkísérjen az Expora. Ahogy mindig, hozza magával azt a mosolyát, ami még a legnagyobb katasztrófában is segít kisimítani a ráncaimat.
Családom tagjai, akik testületileg helyet foglalnak a szalmabálából kialakított nézőtér első sorában, hogy drukkoljanak nekem.
Ili néni, a nagymamám szomszédja, aki megkéri a lányát, hozza ki az Expo-ra, mert látott az újságban. Mikor Ili néni- akivel több, mint 50 évet töltöttek el szomszédságban- megszorítja a kezem és elmondja, hogy büszke rám, akkor egy kicsit olyan, mintha Mami is ott lenne.
Ica, akinek a nagymamája megsárgult, foltokkal pettyezett receptfüzetéből sütöm a burgonyás kalácsot, és akinek már nincs időm szólni, hogy mit tervezek. Az élet úgy hozza, hogy épp abban a pillanatban látogat a rendezvényre, amikor elkezdem a keverést-kavarást, és pont elcsípi, hogy róla mesélek. A meglepetés és öröm keveréke, amikor később olvasom az üzenetét, és látom a titokban készített képeket.
A biztonsági őrök, akik segítenek, hogy a pakoláshoz a legközelebb álhassunk meg, és akik, miután kiderül, hogy mit készítek, megkérdezik, hogy “Ugye, kaphatunk kóstolót?” (Remélem, ízlett!)
A gyerekek, akik pici kezükben a szalvétával várják, hogy kalácsot szeljek nekik.
A mosolyok, a kedves bíztató szavak és meleg ölelések.
Emlékek, ízekre felfűzve.
Ezen a héten egy másik, emlékeket ébresztő receptet hozok Nektek Mami kézzel írt szakácskönyvéből: mágnás pitét. Talán sokatok előtt nem ismeretlen, ez amolyan igazi klasszikus, főleg sváb családokban, ahol nem hiányozhatott a diófa a gyümölcsöskertből. Mami biztos nem bánja, hogy kicsit módosítok a receptjén, lecsökkentem a sütőpor mennyiségét, adok hozzá egy csipet sót és a dió egy részét durvára vágva teszem a töltelékbe. A szokványos formától is eltérek, tepsi helyett kis kerek tortaformákat használok, épp hét darab lesz az eredeti mennyiségből. Omlós a tésztaalap, roppan a dió és éppen megfelelően ragacsos a tojáshab.
Talán a feltóduló emlékek teszik, de mikor beleharapok az első szeletbe, arra gondolok, hogy mégiscsak megéri az álmaink után indulni. Még akkor is, ha közben olyan rettegett ellenségekkel kell megharcolnom, mint a félelem, a bizonytalanság, és egy rendkívül szigorú és néha könyörtelen kritikus, aki nem más, mint saját magam.
Mágnás pite
Hozzávalók:
A tésztához:
300 g liszt
150 g vaj
100 g porcukor
1 tojás
1 teáskanál sütőpor
1 citrom leve és héja
1 csipet só
1 csomag vaníliás cukor
A töltelékhez:
200 g porcukor
2 tojás szétválasztva
100 g darált dió
50 g dió durvára aprítva
7 evőkanál baracklekvár
kevés vaj a forma kenéséhez
A lisztet összekeverem a sóval és a sütőporral, elmorzsolom a vajjal, hozzáadom a porcukrot, a vaníliás cukrot, majd a tojással, a citrom levével és héjával sima tésztává gyúrom. Fél órát a hűtőben pihentetem.
A sütőt előmelegítem 180 fokra. 7 db 12 cm átmérőjű kivehető aljú tortaformát kivajazok. A tésztát első körben 6 egyenlő részre osztom, a leesőkből fogom majd összegyúrni a hetediket. Minden tésztagolyót vékonyra nyújtok és kibélelem óvatosan a formákat. A kilógó részt levágom. Megszurkálom villával, megkenem lekvárral. A porcukrot a tojássárgájával felverem (ne ijedjünk meg, hogy morzsalékos lesz), hozzáadom a darált diót, majd a kemény habbá vert tojásfehérjét óvatosan beleforgatom. A lekvár tetejére elosztom a dióhabot (hagyok a hetedikre!) , megszórom a durvára vágott dióval és a megmaradt tésztával berácsozom. A megmaradt tésztával kibélelem az utolsó formát. Az előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütöm. Kicsit hagyom kihűlni, majd kiemelem a formából.
