Női szeszély. Már a neve is sokat sejtető, mintha valaha úgy keletkezett volna ez a recept, hogy valaki- egy szeszélyes nőszemély- egy hirtelen hangulattól vezérelve összedobta ezt a sütit.
Mami kézzel írt receptkönyvében az elsők között szerepel, abban a pecsétes, megsárgult lapú, barna borítójú füzetben, amit akkor kezdett el írni, amikor megkezdték a közös életüket a Papámmal. Mivel ez a füzet azóta is rendszeres használatban van, ezért sok-sok évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy kézzel lemásolom az egészet, talán valahogy már akkor sejtettem, hogy egyszer az Emlékek Íze írásakor sokszor fogok böngészni a receptek között.
Mikor rákérdezek Maminál a női szeszélyre, elgondolkozik. Ilyenkor mindig oda kell lapoznia a saját füzetében, mert ahogy rápillant a kézírásával írt soraira, már látja maga előtt a sütit és az elkészítést.
“Nem írtam oda, hogy finom, vagy hogy kitől van?”- kérdezi, miközben keresi a receptet.
“Nem, Mamikám, én szó szerint másoltam, nincs ott megjegyzés”- válaszolom.
“Na, akkor még slendrián voltam…Később mindig odaírtam, mert így vissza tudtam emlékezni. Ha ott van a megjegyzés, hogy “nagyon finom”, akkor tényleg nagyon ízlett nekem”.
Közben megtalálja Mami a receptet, és hangosan olvassa a leírást, aztán megvitatjuk az elkészítést.
“Tálban dolgozzunk el 28 deka lisztet, fél sütőport, 2 evőkanál cukrot…Ja igen, persze, emlékszem. Ez egy nagyon finom tészta. Szépen feljön a hab rajta, és aranybarnára sül. Hogy mennyi tejfölt tegyél bele? Ja, igen, azt nem írom… Hát, tudod, amennyit felvesz….Hogy pihentetni kell-e? Á, nem, én nem pihentettem, gyúrd össze, nyújtsd ki, aztán mehet a sütőbe.”
Közben találok egy női szeszély receptet Horváth Ilonánál és a Váncza szakácskönyvben is, és mindegyik más. Horváth Ilona kelt tésztával készíti, Váncza pedig nem süti elő az alapot, csak rákeni a habot. Megállapítom, hogy talán a női szeszély éppen ezért szeszélyes, de maradok Mami jól bevált receptjénél, ami még így is okoz kihívásokat.
Begyúrom a tésztát, teszek bele tejfölt, amennyit felvesz, de nyújtásnál már úgy tűnik, hogy tehettem volna bele egy kanállal többet. Mami tepsiben sütötte, de én valami újszerű formát szeretnék kitalálni, úgyhogy egy kivehető aljú tortaformát keresek és azt bélelem ki. Először elősütöm az alapot, rákenem a baracklekvárt, majd erőteljesen csökkentek a hőfokon, 160 fokra állítom a sütőt és fél órát szárítom a habot. A terv jó, de a végeredmény két meglepetést is okoz: egyrészt a tészta jellegénél fogva nem tartja úgy a formáját, így a linzer tésztával szemben lecsúszik a forma oldaláról, a hosszú szárítási idő miatt pedig a tésztaalap kicsit kiszárad. Ez sem megjelenésében, sem az ízében nem okoz problémát, a próbatorta gyors ütemben fogy otthon, de mindenesetre Mamival este telefonon értékelő megbeszélést tartunk.
“Jucuskám, én nem csökkentettem ám le a hőmérsékletet. Kivettem, kihűlt kicsit, rákentem a tojásfehérjét, aztán visszaraktam egy tíz-tizenöt percre. Hány fokon sütötted először? 200 fokon? Na, jó kicsit vegyél vissza, mondjuk 180 fokra. Vigyázz, nagyon világosra süsd az alapot, úgy lesz jó.”
Úgy döntök, hogy a tortaformát az alakváltozás ellenére is megtartom, mert szép recés maradt a széle. Viszont kísérlezem a kis formákkal, vegyesen szögletessel, kerekkel, fémmel, és porcelánnal. A porcelánban lesz a legszebb a szeszélyes női szeszély, valószínűleg az egyenletes hőelosztás miatt, és Maminak teljesen igaza lesz a sütési idővel és hőmérséklettel kapcsolatban.
Veszek neki egy szál jácintot, hogy megtöltse a kis lakását a tavasz illatával és magammal viszek egy mini tortát kóstolóba.
Boldogan vág egy szeletet belőle- miközben engem pedig “megetet” egy kis isteni rántott zöldséggel” és megkóstolja. “Ez az Juditkám, nagyon finom lett”.
Ami engem illet, ennél nagyobb dícséretet nem is kaphattam volna, habár, mint számtalan alkalommal a blogon, ez is csapatmunka volt…
Női szeszély
280 g liszt
fél sütőpor (7 g)
2 evőkanál (45 g ) cukor
60 g olvasztott vaj
60 g tejföl
4 tojás sárgája (a fehérje megy a habhoz)
sárgabarack lekvár
A habhoz
4 tojás fehérje+ 2 tojásfehérje (elhagyható)
6 evőkanál (50 g ) porcukor
1 csomag vaníliás cukor
Előmelegítem a sütőt 200 ºC-ra. A lisztet elkeverem a sütőporral, majd a cukorral, az olvasztott vajjal, a tojássárgájával és a tejföllel puha tésztát gyúrok belőle. Egy 28 cm átmérőjű tortaformát (vagy több kisebbet) kivajazok, majd a tésztát lisztezett deszkán vékonyra kinyújtom akkorára, hogy kitöltse a formát. Kicsit megszurkálom villával és 8 perc alatt világosra sütöm. Hagyom kihűlni, közben a sütő hőmérsékletét visszaveszem 180 fokra, a tojásfehérjét pedig a cukorral és a vaníliás cukorral kemény habbá verem és habzsákba töltöm. Mami eredeti receptje 6 tojásfehérjét ír, de ebben az esetben fel kell még ütni még két tojást, és kárba veszik, ha nem kell épp két tojásságája. Kipróbáltam 4 tojás fehérjével, talán nem annyira gazdagon habos, de így is műkodik. A tésztaalapot megkenem a baracklekvárral, és megdíszitem a tojáshabbal. 15 perc alatt aranybarnára sütöm. Vizes késsel szeletelem.
