Mami 88. éves lett. A szülinapjait eddig nem igazán szerette, mi viszont ragaszodtunk hozzá minden évben, hogy megünnepeljük. Ő nem örült, hogy már nem tud úgy készülni, a fájós ujjaival nehezen megy a sütés, időnként hosszú üldölgélés után idő kell, hogy a lábai újra bejáratódjanak a járáshoz.
– Tudod, Jucuskám, nehéz ám ezt a kort viselni —magyarázza Mami elgondolkodva, majd hozzáteszi— Érdekes, mert belenézek a tükörbe, és egy ismeretlen néz vissza rám. Én nem így emlékszem magamra, nem ilyen öregen…Én még annyi mindent csinálnék….de már nem megy.
Azért minden évben előkerül egy doboz süti, ami előző nap készült el, de az emlékeiben az ünneplés nem csupán ennyi, és azoknak a régi születésnapoknak, névnapoknak az emléke bennem is élénken él. A kis dohányzóasztal megterítve, szódavíz az ezüstszínű szifonban (amely évekkel ezelőtt 50 év után megadta magát), házi meggy és málnaszörp (amit még a csatári telek gyümölcseiből Mami maga tett el), egy tortaköltemény, többféle aprósütemény, sós és édes vegyesen, ami mind a régi kis villanysütőben készült. A felnőtteknek likőrös pohár a csokilikőrnek, – természetesen házi- szalvéta és a Zsolnay süteményeskészlet, amit Mami a házasságkötésük után vásárolt 1952-ben. Ilyenkor aztán az ajándékcsomagokból általa horgolt sál, vagy kötött pulcsi került elő, nekünk, gyerekeknek papucsot kötött, amiben csoszoghattunk és korcsolyázhattunk a parkettán és babát, bojtos sapkával.
Akkoriban nem tudtuk, hogy valójában az igazi ajándék ez az örökség volt, hogy ebben a szellemben nőhettünk fel és észrevétlenül megtanulhattuk, hogy hogyan teremtsünk sokat akár a kevésből is, és ünnepet a szürke hétköznapokból.
Sok-sok évvel később, ezzel a két nyolcas számmal egymás mellett végül Mami megbékélt a szülinappal. Felölti az alkalmi ruháját, amit régen csak akkor hordott, ha elment valahova. Apránként megérkezik az egész család, piknik alapon hoz mindenki valamit, szeljük a tortát, esszük Mami sajtos rúdját és Anyu bodzaszörpjét isszuk hozzá. Előkerül a régi fotóalbum, látjuk Mamit koszorúslányként, aztán menyasszonyként Papival, követik őket Anyu, a nagynéném gyerekkori képei, aztán sorba jövünk mi, unokák.
És Mami mesél. Imádom, mikor mesél. Meséli, mikor Papi udvarolt neki, szerenádot adott az ablak alatt. Kérdezgetjük, kinézett-e az ablakon.
– Ó, nem. Nem szabadott kinézni, sőt, még a függöny sem lebbenhetett meg. A lányok meggyújtottak egy szál gyufát vagy egy gyertyát. A fénnyel jeleztük, hogy fogadjuk a szerenádot. Egy muzsikussal érkezett nagyapátok…nagyon szép volt.
– És, mi történt utána? – kérdezzük izgatottan, mintha egy romantikus filmet néznénk.
– Ó, semmi. Édesanyám szigorúan figyelt, hogy nehogy akár az ablakon is kinézzünk. Feri tudta, hogy fogadtam a szerenádot. Befejezték az éneket, és elmentek. Persze, azért másnap volt randi…- teszi hozzá huncut mosollyal.
– Meséld el, hogy volt a randi… – kérleljük egyszerre, és csillog a szemünk.
– Hát, tudta, merre járok dolgozni, és szembejött, hogy lássuk egymást. Hu, a fejem búbjáig vörös lettem, mikor megláttam….
Anyuék kimennek a testvéremmel pakolászni. Én még nézegetem a képeket Mamival, összekuncogunk, mint a barátnők, mikor kiderül, hány kollégája volt szerelmes belé. Na, de Maminak csak Feri kellett.
Egy héttel később kiflit sütök. Pékkiflit, 1939-es recept alapján. Anyunak és Maminak is küldök belőle. Mami azt mondja, reméli, lefényképeztem, mert ez képre való. Megnyugtatom, hogy megtörtént.
A kifli foszlós, vajas, puha és illatos, igazi békebeli, abból a korból, amikor a férfiak szerenádot adtak a nők ablaka alatt, és randinak minősült egy szemlesütött pillantás egy “véletlen” találkozáskor. 
A fotózáshoz használt kézzel szövött, növényi festésű textilek @textil_szakacsniki /Szakács Niki keze munkáját dicsérik.
instagram.com/textil_szakacsniki
facebook.com/textil.szakacsniki
Pékkifli
(Dr. Kollmanné Lemhényi Dávid Andrea 1939-es receptje alapján)
32 kis kiflihez
500 g liszt (125 g a kovászhoz, a maradék a tésztához)
200 ml tej (100 ml a kovászhoz, a maradék a tésztához)
10 g élesztő
10 g só
10 g cukor
50 g lágy vaj
1 tojás a kenéshez
- 100 ml langyos tejben feloldom az élesztőt, majd elkeverem a 125 g liszttel. Letakarva hagyom kelni kb. 20 percet.
- A vajat robotgéppel felhabosítom, majd a többi hozzávalóval együtt hozzáadom a tésztához. A tejet lassan adagoljuk, az eredeti recept 2-2,5 dl tejet írt, nekem a 2 deci tejjel is elég ragacsos lett a tészta, viszont a cél “galuskakeménységű tésztát” készíteni.
- Átdagasztom a tésztát, 4 részre osztom, és meglisztezett deszkán megpróbálok cipókat formálni belőle. Meglisztezem alatta, szórok a tetejére is, és kelni hagyom kb. 1 órát.
- Minden darabot vékony, kerek formára nyújtom, majd 8 cikkre vágom, és minden cikket a szélesebb oldaltól indítva feltekerek kifliformára, megcsippentem a végét, és befordítom. Sűtőpapírral bélelt tepsire fektetem őket, és még fél óráig kelesztem őket.
- A sütőt közben előmelegítem 200 ºC-ra (légkeverés 190 ºC) A kiflik tetejét megkenem tojássárgájával (néhányat megszórtam köménymaggal) és 12 perc alatt aranybarnára sütöm.
- Miután kivettem a sütőből, az eredeti recept tanácsa alapján egy konyharuhával letakarom pár percre, hogy puhábbak legyenek.
A recept alapján apró kis kiflik sülnek, de ha a tésztát nem 4, hanem 2 részre osztjuk, akkor nagyobb kifliket is készíthetünk.
