– Istenem, csak egy kis friss kenyér lenne nálunk, meg mangalicazsír egy kis pörccel…levágnék egy szeletet, megkenném vékonyan a zsírral, meghinteném pirospaprikával… esetleg egy kis újhagyma apróra vágva még jó lenne a tetejére. És finoman megszórnám parajdi sóval- sorolom, nagyokat nyelve, miközben alig kapok levegőt- Milyen jó is lenne most az!
– Te, ez már önkínzás – nevet rajtam Melcsi barátnőm, ahogy mindketten kifulladva kaptatunk fel a Tóti-hegy csúcsára vezető nagyon meredek és nagyon keskeny ösvényen.
Melcsi barátnőmnek születésnapja van, és mivel nem éppen egy mindennapi személyiség, megvannak a maga furcsa szokásai. Például az, hogy a jeles napon minden évben megmászik egy vulkánt. Idén sikerül meggyőznöm, hogy több ezer kilométeres utazások helyett nézzen körbe a környéken, akad itt is vulkán szép számmal. Szebbeknél szebbek, ugyan nem olyan magasak és működőek, mint az Etna- ami az eredeti terve volt- viszont valaha biztosan azok voltak.
Kicsik is, nem is működnek, de a mieink.
Hazánk kincseinek ecsetelése persze nem történik éppen minden hátsó szándék nélkül. Estére meglepetés partit tervezünk a többi barátjával, így fontos, hogy a közelben tartsuk. A cél érdekében még azt is felajánlom, hogy elkísérem, habár mondhatni, nem vagyok az a kifejezetten túrázós alkat. Sétálgatni a természetbe bármikor szívesen megyek, főleg, ha fotózni lehet, vagy piknik ételekkel készülni. Melcsi megnyugtat, hogy közös szakmánk fontos eszközét semmiképp sem hagyjuk otthon, sőt egy közeli pincészet bizonyára tárt karokkal vár majd minket, így bár én nem sütök, de lesz piknik.
Elindulunk a Balaton-felvidék kanyargós útjain, ahol az útszélen már virágoznak az aranyeső bokrok és a mandulafák, miközben nálunk, csupán harminc kilométerre a Bakonyban még semmi jele a tavasznak. Bár a napfény a közelgő nyár ígéretével bíztat, de a hideg szél miatt a sapkát a fejünke húzva vágunk neki az útnak. A hegy lábához érve rögtön kiderül, hogy minket tárt karokkal legfeljebb néhány szürkemarha és azok bocijai várnak, a pincészet még zárva tart, és harapós kutyák emlegetésével biztosítják be magukat, hogy nem érkeznek váratlan vendégek. Nálunk egy palack vizen kívül semmi, a nassolnivalót már az úton megesszük, és lelki szemeim elől szépen lassan elúsznak a zsíros kenyerek a messzeségbe.
Azért negyedóránként megemlítem, talán, hogy erőt gyűjtsek, vagy a képzeletemben lakassam jól magunkat, de a csúcsra érve viszont el kell ismernem, hogy ez a látvány minden szenvedést megér. Miénk a csend, a Balaton valószínűtlenül világos kékje és a tájnak az a világos, életteli zöldje, amilyennek csak ilyen kora tavaszi hónapokban látható.

Melcsi nem talál kökörcsint, amire annyira vágyott, én pedig nem eszem mangalicazsíros kenyeret, amire viszont én vágytam. Viszont gazdagabbak leszünk egy látvánnyal, egy érzéssel, amit valószínűleg még akkor is emlegetni fogunk, amikor idős hölgyként, az addigra már kialakított és buján virágzó rózsalugasunk alatt üldögélünk, kávét kortyolgatunk és a kertben termett meggyből készült pitét eszegetjük.
Arra a bizonyos zsíros kenyérre is sor került, igaz, kicsit később. A múltkori blogbejegyzés témájául szolgáló krumplis kenyér nem fogyhatott el anélkül, hogy ne kapjon egy kis mangalicazsírt a tetejére, pirospaprikával, sóval és egy kevés pörccel. Amikor pedig Dr. Hevesi Sándorné receptkönyvét tovább lapozgatva rábukkanok a sajtos lángos receptjére, akkor úgy érzem, ennek a tésztának még egy blogbejegyzést kell szentelnem. Mert jó a mangalizsíros kenyér, de egy frissen sült, ropogós lángos, a közepében olvadó sajttal legalább ugyanolyan jó.
Vagy még jobb.
A fotózáshoz használt kézzel szövött, növényi festésű textilek @textil_szakacsniki /Szakács Niki keze munkáját dicsérik.
instagram.com/textil_szakacsniki
facebook.com/textil.szakacsniki
A hegytetőn készült fotó Egyed Melinda/FRAME325 fotográfus barátnőmnek köszönhető:
Sajtos lángos
Hozzávalók:
500 g 00-s liszt
500 g főtt burgonya, melegen áttörve, kihűtve
5 g élesztő
2 teáskanál só
1 csipet cukor
250 ml tej
60 g olvasztott vaj
1 teáskanál köménymag
150 g bármilyen félkemény sajt (én házi trappistát használtam)
kevés piros paprika
napraforgóolaj a sütéshez
50 ml langyos tejben feloldom a cukrot és az élesztőt és hagyom felfutni. A lisztet átszitálom, hozzáadom a sót, a köménymagot, majd hozzáöntöm a felfutott élesztőt, az áttört krumplit, a maradék tejet és a vajat. Addig dagasztom, amíg szép sima, ruganyos tésztát kapok. Egy kiolajozott tálba teszem, és letakarva 1 órán át kelesztem langyos helyen. Lisztezett deszkán átgyúrom, négyszögletes alakban vékonyra kinyújtom és 8×20 cm-es téglalapokat vágok belőle. Az egyik oldalára reszelt sajtot halmozok, megszórom piros paprikával, ha a sajt nem elég sós, akkor egy kevés sóval, ráhajtom a másik oldalát és villával összenyomogatom körben. Egy lábasban napraforgóolajat hevítek. Az olaj hőfoka lesz a kulcs, lehet, hogy az első lángosok nem lesznek tökéletesek, de semmi gond. Az olaj legyen forró ahhoz, hogy folyamatosan szépen süljön, ne ázzon el, de ne túl forró, mert akkor nem tud átsülni. Szedőkanállal lecsepegtetem, és papírtörlőn felitatom az olajat róla.
Levesekhez vagy önmagában tálalom.