Kertet tervezünk, sajtos rúddal inspirálódunk…

Vidéki életünk első tavasza kezdődött el. Ugyan egy hete még havazást néztem az ablakon keresztül és szorgalmasan gyújtom be a cserépkályhát reggelente, akár kéz a kézben jár tél és tavasz, mégis egyértelmű jelei vannak a változásnak.
Minden nap egy meglepetés. Nem számítottam a kerti bokrok alatt megjelenő hóvirágra. Emlékeimből halvány képeim voltak ugyan, de nem voltam biztos abban, hogy a ház mellett húzódó ágyás tele lesz hagymás virágokkal, amelyek növekedését minden nap ellenőrzöm. Reggeli kerti sétánkon lobogó fülű Kiskutyával megnézünk minden egyes gyümölcsfát, a rügyeket, felujjongunk minden friss fűszáltól és tervezgetünk. Egy ekkora kerttel van is mit.
Először is ágyást kell terveznünk. Egyelőre egy kicsit, amiben elférnek a fűszernövények, paradicsom, paprika, hagyma, esetleg cukkini, padlizsán és talán néhány különlegesség. Igyekszem kordában tartani az álmaimat mert szívem szerint jóval nagyobb léptékben haladnék, mint ahogy azt a munkánk megengedi. Ráadásul még sok a tanulnivalónk. Előveszem a nagymamámtól örökölt kincsesdobozt. Amikor Mami meghalt, én kaptam meg Aputól örökségként a magokat, amelyeket Mami kisebb-nagyobb gyógyszeresdobozokban, tégelyekben tartott, gondosan felirattal ellátva, hogy mit tartalmaznak. Többségében virágmagok, de néhány fűszernövényt is felfedezek. Nézem az ismerős zsinórírást, elmosolyodok a megjegyzéseken (“nebáncsvirág mag-nagyon szép”), és azon gondolkodom, hogy vajon jók-e még egyáltalán és kihajtanak-e egy kevésbé tapasztalt kertész kezei között is. Mindenesetre megpróbálom.
A gyümölcsfáinkra is ráfér a gondoskodás, de nem mernénk egyedül nekiállni a metszésnek. Megkérdezem Marika nénit, aki egyébként Mami barátnője volt gyerekkoruk óta, hogy kit ajánl. 8 éve nem szakértő kezek csúnya pusztítást végeztek a fákon. Ettől az emléktől azóta is megborzongok és nem szeretném, hogy megismétlődjön. András, akit Marika néni javasolt, halk szavú, csendes fiú, az a típus, aki nem szereti fecsérelni a szót, csak akkor szólal meg, ha fontosat mond.
Kiderül, hogy sok évvel ezelőtt egy ideig ő gondozta a kertet. Egy írótábla van nála, papírral, tollal, csendesen megszemlél minden fát, tőszavakban mond róluk egy-egy szót, aztán jegyzetel. A meggyfákkal érdemes foglalkozni, emlékszik rá, hogy rengeteg termés volt rajtuk.
“Ó, de jó”- sóhajtok fel. “Mennyi mindent készíthetek belőle, meggybefőtt, meggyszörp, meggyespite”- sorolom lelkesen, mire András először elmosolyodik és lelkesedés költözik a hangjába.  “Hú, éhes is lettem…imádom a meggyet!”.
Sétálunk tovább. A cseresznyefák túl öregek, túl nagyok, ő nem nagyon foglalkozik ilyen nagy fákkal, sok munka, speciális felszerelés is kell hozzá. Az almafák szintén elég idősek már, talán 75 évesek, András nem lelkesedik túlzottan értük, mi bizonygatjuk, hogy csodálatosan sok és egészséges a termés, de gondoskodást ők is igényelnének. Négy meggyfa, három cseresznye, egy sárgabarack, három dió, egy szilva, egy ringló, egy körte, négy almafa. Az egyik diófa magától nőtt ki a földből, egy almafa és a másik diófa közé. Valamelyiket ki kell vágni, viszont emlékszem, hogy ősszel az egyik csodálatos óriási szemű diót termett, de nem tudom, hogy melyik. Végül abban maradunk, hogy megnézzük az idei termést és jövőre döntünk, bár Áronnal szívünk szerint mindkettőt megtartanánk. Megállapodunk az árban és hogy talán már jövő héten el tud jönni elkezdeni a munkát. Búcsúzáskor elmondom, hogy milyen fontosak nekünk a fák, hogy a nagymamám családja szeretettel ültette őket és hogy egyébként szakács vagyok, emiatt is fontos…András szeme hirtelen ugyanúgy csillan fel, mint mikor a meggyről beszélgettünk és újra rápillant az írótáblára.
“Hű, tényleg?”- elgondolkozva nézi a listát- „Hát akkor talán a nagy fákkal is kezdünk valamit….”
Így búcsúzunk el. Tudjuk, hogy a fáink jó kezekben lesznek.

Mit is készíthet az ember, ha nagy valószínűséggel a kertben tölti a nap nagy részét és jó lenne időnként befutni a házba egy kis nasiért? Összegyúrok egy sajtos rúd tésztát, végiggurítom a derelyemetszőt és már mehet is a sütőbe. Miközben az ágyást tervezzük, csak beszaladok és felkapok magunknak néhány rudat egy párat pedig beletűzök a zsebembe is, tartaléknak.

Az első tavaszi sugarak aranyos fénybe öltöztetik az egyelőre csupasz fákat, mi pedig előkészítjük az ásókat, gereblyét és más kerti szerszámokat. Egyelőre még minden kopárnak, élettelennek hat, de a gondolataimban már megfiatalodott lombos fákat, harsogóan zöld füvet és növekedő palántákat látok. Hamarosan….

Sajtos rúd
Hozzávalók:
250 g vaj vagy margarin
250 g finomliszt
250 Pannónia sajt + 50 g a tetejére
3 tojás sárgája és a fehérje a kenéshez
1 tk. só
1 mokkáskanál őrölt bors

A sajtot és a vajat lereszelem és összegyúrom a többi hozzávalóval. Pihentetés nélkül kinyújtom a tésztát fél centi vastagra, megkenem a tojásfehérjével és megszórom a sajttal. Tetszőleges hosszúságú és vastagságú csíkokra vágom (szerintem minél vékonyabb, annál finomabb) és egymás mellé fektetem egy sütőpapírral bélelt tepsire. 210 fokos előmelegített sütőben 10-15 perc alatt aranybarnára sütöm.