Egy éve egy kellemes nyári napon egy asztalos dolgozott épp nálunk, hogy polcokat szereljen fel a konyhánkban. A napunk Ábellel a szokásos ritmusban telt, egyszerre zajosan és csendesen, látszólag elért teljesítmények nélkül, de mégis megállás nélkül.
Egyszer csak bejött az asztalos hozzánk, hogy valami gond van, nem működik a kerti konnektor, és géppel kéne vágnia. Követtem a kertbe karomban Ábellel, amikor megállt egy DHL-es furgon a ház előtt.
– Szia, csomagot hoztam!
Én összeráncoltam a homlokom a gondolkodástól.
– Nem várok semmilyen csomagot.
– Pedig neked jött Németországból, elég nehéz. Valami textil lehet… Coppenrath Verlag a feladó.
– Te jó ég! Megjött! Az én könyvem, én írtam!!!- kiáltottam fel teljes eufóriában, átvettem a csomagot a futártól, és berohantam a házba a dobozzal és Ábellel, magára hagyva a ledöbbent asztalost, természetesen teljesen elfeledkezve a konnektorról.
Ábel vette kezébe az elsőt, aztán én, majd később délután egy másik kéz. A nagymamámé,aki azon három csodálatos nő egyike, akik a könyv megírását inspirálták.
Kèt pàr kèz, melyek tulajdonosai között 89 év a korkülönbség.
Az egyikük rétesek százait nyújtotta ki, kopasztotta a csirkéket, főzte literszám a húsleveseket, gyomokat húzott ki a veteményesből és Zsolnayval terítette meg az ünnepi asztalt. A kéz, amelyik sokat dolgozott, sokat simogatott, és akinek tulajdonosa legnagyobb segítőm és támogatóm volt abban a munkában, hogy a azokat a recepteket összegyűjtsem és feldolgozzam az Emlékek Ízén, amelyeket az ő generációja játszi könnyedséggel készített el, csak úgy gondolóformán.
Aztán ott van a másik, apró kéz. A kisfiamé, aki a születése óta minden lépésem és tettem mozgatórugója, konyhán belül és kívül is. Aki előtt még ott az élet, számtalan élmény és emlék, és egy világ, ami felfedezésre vár. Ezek a kezek most kockákat és autókat forgatnak, és kavicsokat morzsolnak, vagy kenyértésztát gyurmáznak. Később majd talán rétest is nyújt velem, együtt fűszerezzük a húslevest, és segít megteríteni az asztalt azzal a Zsolnay készlettel, amit egykor Mami használt. Remélem, ezek a kis kezek majd egyszer alkotnak, dolgoznak és simogatnak, egyszer hasonlóan kis kezeket, mint amilyen most az övé.
Vannak kiemelkedően különleges napok az ember életében, és ez a nap az volt, bekuckózva a kanapén a kisfiammal, kezünkben a könyvemmel. Aztán később Mami kanapéján összebújva, egyszerre nevetve és sírva.
– Megcsináltad! – súgta Mami könnyek között.
Így ér össze jelen és jövő összesürítve egy könyvben, amiben valahogy mindannyian benne vagyunk.
Ui: Az asztalosnak szerencsére volt akkumulátoros gépe is, és komoly megértést tanúsított szédült nőszemélyek iránt.
Az álmom, az Emlékek Íze könyv formában Taste of Memories címmel német nyelven jelent meg a Hölker Verlag gondozásában Németországban.
Ha úgy gondoljátok, hogy szívesen látnátok a könyvespolcotokon, vagy ajándékba adnátok (amivel megtiszteltek és köszönöm!), Magyarországon megtaláljátok a veszprémi Tourinformban vagy meg tudjátok rendelni a fenti linken, vagy az Amazon.de-n.
