Két pár kéz, egy szakácskönyv

Egy éve egy kellemes nyári napon egy asztalos dolgozott épp nálunk, hogy polcokat szereljen fel a konyhánkban. A napunk Ábellel a szokásos ritmusban telt, egyszerre zajosan és csendesen, látszólag elért teljesítmények nélkül, de mégis megállás nélkül.

Egyszer csak bejött az asztalos hozzánk, hogy valami gond van, nem működik a kerti konnektor, és géppel kéne vágnia. Követtem a kertbe karomban Ábellel, amikor megállt egy DHL-es furgon a ház előtt. 

– Szia, csomagot hoztam! 

Én összeráncoltam a homlokom a gondolkodástól. 

– Nem várok semmilyen csomagot. 

– Pedig neked jött Németországból, elég nehéz. Valami textil lehet… Coppenrath Verlag a feladó. 

– Te jó ég! Megjött! Az én könyvem, én írtam!!!- kiáltottam fel teljes eufóriában, átvettem a csomagot a futártól, és berohantam a házba a dobozzal és Ábellel, magára hagyva a ledöbbent asztalost, természetesen teljesen elfeledkezve a konnektorról.

Ábel vette kezébe az elsőt, aztán én, majd később délután egy másik kéz. A nagymamámé,aki azon három csodálatos nő egyike, akik a könyv megírását inspirálták.

Kèt pàr kèz, melyek tulajdonosai között 89 év a korkülönbség. 

Az egyikük rétesek százait nyújtotta ki, kopasztotta a csirkéket, főzte literszám a húsleveseket, gyomokat húzott ki a veteményesből és Zsolnayval terítette meg az ünnepi asztalt. A kéz, amelyik sokat dolgozott, sokat simogatott, és akinek tulajdonosa legnagyobb segítőm és támogatóm volt abban a munkában, hogy a azokat a recepteket összegyűjtsem és feldolgozzam az Emlékek Ízén, amelyeket az ő generációja játszi könnyedséggel készített el, csak úgy gondolóformán.

Aztán ott van a másik, apró kéz. A kisfiamé, aki a születése óta minden lépésem és tettem mozgatórugója, konyhán belül és kívül is. Aki előtt még ott az élet, számtalan élmény és emlék, és egy világ, ami felfedezésre vár. Ezek a kezek most kockákat és autókat forgatnak, és kavicsokat morzsolnak, vagy kenyértésztát gyurmáznak. Később majd talán rétest is nyújt velem, együtt fűszerezzük a húslevest, és segít megteríteni az asztalt azzal a Zsolnay készlettel, amit egykor Mami használt. Remélem, ezek a kis kezek majd egyszer alkotnak, dolgoznak és simogatnak, egyszer hasonlóan kis kezeket, mint amilyen most az övé.

Vannak kiemelkedően különleges napok az ember életében, és ez a nap az volt, bekuckózva a kanapén a kisfiammal, kezünkben a könyvemmel. Aztán később Mami kanapéján összebújva, egyszerre nevetve és sírva. 

– Megcsináltad! – súgta Mami könnyek között. 

Így ér össze jelen és jövő összesürítve egy könyvben, amiben valahogy mindannyian benne vagyunk. 

Ui: Az asztalosnak szerencsére volt akkumulátoros gépe is, és komoly megértést tanúsított szédült nőszemélyek iránt. 


Az álmom, az Emlékek Íze könyv formában Taste of Memories címmel német nyelven jelent meg a Hölker Verlag gondozásában Németországban.

Ha úgy gondoljátok, hogy szívesen látnátok a könyvespolcotokon, vagy ajándékba adnátok (amivel megtiszteltek és köszönöm!), Magyarországon megtaláljátok a veszprémi Tourinformban vagy meg tudjátok rendelni a fenti linken, vagy az Amazon.de-n.

Neubauer Judit

Hozzászólás írása

Kapcsolódó bejegyzések

AZ EMLÉKEK ÍZÉRŐL

Az Emlékek Íze egy kis vidéki ebédlőasztal a Bakonyban, ahol időnként összetalálkozunk, bárhol is legyünk a világban. Beszélgetünk, főzünk és olyan ételeket kóstolgatunk, amelyek íze régi emlékeket idéznek fel, aztán újakat teremtenek. Neubauer Judit vagyok, szakács, ételfotós és szenvedélyes élet és ételimádó. Jó, hogy itt vagy!

Az Emlékek Íze konyhájából a postafiókodba