Egy álom valóra válik

Az olvasás és a könyvek iránti szerelem nàlam körülbelül azzal egyidőben kezdődött,hogy megtanultam olvasni. Imádtam végigsimítani a könyvek gerincét a polcon, levenni egyet és beleszagolni.

Órákat tudtam a könyvtárban eltölteni, akkor még papír alapú katalógusokat böngészni, a végeláthatatlan sorok között keresgélni. Szerettem, hogy csendben kell lenni, egy introvertált kislánynak egy könyvtár maga volt a paradicsom, mintha egy másik bolygóra csöppentem volna.

Tíz éves voltam, mikor elhatároztam, hogy író leszek, és csak időnként bizonytalanodtam el, hogy talán mégis festőművészként vagy grafikusként szeretném leélni az életem. Akkoriban úgy hittem, ha a nevem szerepel egy könyv borítóján, az egy beteljesült élet bizonyítéka.
A szüleim úgy gondolták, hogy egy igazi álmodozó lélek vagyok, és hol gyengéden, hol erőteljesebben próbáltak visszahúzni a realitások talajára. Én pedig igazán megpróbáltam “normális” célokat kitűzni magam elé.

Diploma után – ahogy az szokás volt- elkezdtem építgetni a karrieremet és lépdeltem felfelé a szamárlétrán. Ha már fojtogató volt az akkori életem, akkor bementem egy könyvesboltba, és máris könnyebben tudtam lélegezni. Az estékbe, sokszor éjszakákba nyúló munkanapokat megkönnyítette a tudat, hogy a táskámban lapul egy szakácskönyv. Persze belenézni sohase volt időm, de nem ez volt a lényeg. Már a tudat megnyugtatott, hogy ott van, emlékeztetve arra, hogy mire is vágyom igazán. Mert addigra megtalált a főzés, mint egy meglepően elsöprő szerelem.

“Anya, szakács szeretnék lenni”-vallottam be egy erdei sétán Anyunak, miközben menő állásom volt egy multinacionális lapkiadónál. Anya csak fájdalmasan felsóhajtott, és annyit mondott:”Jaj, kislányom, az nagyok nehéz szakma”.

Nem telt el sok idő, amikor 29 évesen átvettem a szakács oklevelemet, és addigra a régi álom már konkrétabb formát öltött. Szakácskönyvet szerettem volna írni, történetekkel és receptekkel, azt viszont nem tudtam, milyen konyháról és milyen történetekkel.
Biztos, ami biztos, tanultam, utaztam, figyeltem, kóstoltam, emlékeket gyűjtöttem, és végül visszakanyarodtam oda, ahonnan elindultam. A bakonyi faluba, ahol Mami született és ahonnan nem szeretnék már továbbutazni. Megszületett az Emlékek Íze, és hosszú kanyarok után úgy éreztem, végre a helyemen vagyok.

Idén ősszel pedig, nem sokkal a 41. születésnapom után a kezembe vehetem a saját könyvemet, ami a Hölker Verlag gondozásában jelenik meg Németországban szeptemberben, Taste of Memories, vagyis Emlékek Íze címmel.
Én pedig nem találom a szavakat, hogy leírjam ezt az érzést. Csak arra tudok gondolni, hogy lesz egy könyv, amin szerepel a nevem, a kezembe fogom tudni venni, kinyitni és beleszagolni.

Az én könyvem.