Ahogy haladunk a nyár felé, egyre több munka akad a kertben és a konyhában is. Én persze szokásomhoz híven próbálnék mindent és lehetőleg azonnal megcsinálni és ennek az a vége, hogy egy pillanatban kimerülten és csalódottan veszem tudomásul, hogy nem fog menni. Legalábbis nem rögtön.
Először is az ágyást ki kell gazolni, de azért azt se szabad elfelejtenem, hogy egy pár retket és friss zöldhagymát kihúzzak, megmossak, egy kis vajban megkaramellizáljak. Épp csak egy kis tengeri sót kíván, egy adag tésztát, salátát, vagy az Ani friss házi sajtjából készült rántott sajtot.
Újabb bodzaszörp adagot kell bekeverni, aggódom, hogy nehogy elvirágozzon és az egyre hevesebben csöpögő esőben is képes vagyok kimenni és virágot szedni. Viszont azt sem szabad elfelejtenem, hogy a már elkészült szörpből töltsek magunknak egy kis ujjnyit a pohár aljára, felöntsem vízzel, egy pár csepp citromlével megízesítsem és kiélvezzük az első idei bodzaszörpünk ízét.
A cseresznyefát megtámadó levéltetvek is meglehetősen aggasztanak. Bújom a könyveket, az internetet, keresem a természetes ellenszert és minden nap vizsgálgatom, hogy vajon több lett-e vagy Andrásnak igaza lesz, és ennyi tetüvel még nem kell komolyan foglakozni. Mindenesetre Mami útmutatását követve gumikesztyűt húzok, egy vödörrel a kezemben kora reggel csalánt keresek a kert eldugott zugaiban, hideg vízbe áztatom és kiteszem a napra. 1-2 nap múlva permetlé lesz belőle, amivel kedvemre kísérletezhetek. Mindeközben emlékeztetem magamat, hogy egy pillanatra leüljek a bejárati ajtó elé a lépcsőre, felnézzek a cseresznyefára. Felejtsem el a tetveket, gyönyörködjek a rengeteg termésben és leendő cseresznyés rétesekre és egyéb nyalánkságokra gondoljak.
Eperlekvárt is kell befőzni, sőt, fagyasztva is szeretnék eltenni. Kata, a világ legkedvesebb zöldségese szerint itt az idő, tehát veszek 6 kilóval és nekilátok, pedig már az elején érzem, hogy a munka és egyéb teendők mellett ezzel már tényleg tökéletesen túlvállaltam magam. Azért pucolás közben megállok egy pillanatra, egy pár szemet bekapok, főzés közben beleszagolok az édes lekvárillatba és kikacsintok a nyári konyha kitárt ajtaján.
A száguldó gondolataimat a teendői listákról lecsendesíti egy erdei séta Beeperrel, akivel lassan megtanulom, hogy sétáljak, ne gyalogoljak, hogy lássak, ne csak nézzek. Útközben felfedezem az út szélén, hogy virágzik a vad kakukkfű és hamarosan érik az erdei szamóca. A patak partját ellepte a pipacs és teljes pompájában virágzik a vadrózsa.
Hétvégén Móniék jönnek, én lángost sütök, olyan igazi békebelit. A tésztájában kefír van, amitől lágy és könnyű és ha marad belőle- általában nem- akkor egy kiolajozott zacskóban vagy tálban egy hétig a hűtőben eltartható a tészta, és akkor süthetek belőle, amikor csak kedvem van hozzá.
Reszelek hozzá egy kis sajtot, fokhagymával ízesítjük a tejfölt, ülünk a kertben a gyümölcsfák alatt és a világ szépen elcsendesedik. A gondolatok, amik eddig aggasztottak, lassan elhalványodnak.
Esszük a lángost, a meleg sugarak a nyár ígéretét hozzák, én pedig rájövök, hogy ami igazán fontos, azt nem kell felírni teendői listára.
Kefíres lángos
Hozzávalók:
1000 g liszt
50 g élesztő
200 ml kefír
1 tojás
500 ml tej
1 ek. étolaj
4 mokkáskanál só
1 kk. cukor
1 gerezd fokhagyma
olaj a sütéshez
reszelhető sajt és tejföl
A lisztet összeszitálom a sóval, a tejet meglangyosítom és 100 ml-t összekeverek az élesztővel, a cukorral és hagyom felfutni. Hozzáöntöm a liszthez és összegyúrom a kefírrel, a tojással, az olajjal és a maradék tejjel együtt. Letakarva egy órán át hagyom kelni. Bő olajat forrósítok egy serpenyőben, megnedvesített kézzel lecsípek egy-egy darabot a tésztából és kihúzogatva az olajba helyezem. Ha az egyik oldala megsült, akkor megfordítom, a másik oldalát is megsütöm, majd papírtörlővel letakart tányéron lecsöpögtetem. A fokhagymával ízesített tejföllel és reszelt sajttal tálalom. 
