Ez a történet már múlt év óta vár arra, hogy elmeséljem. Abban a bakonyi faluban játszódik, ahol a nagymamám született és ahol élünk, habár bármelyik falu lehetne a történet színhelye, ahol olyan emberek élnek, akik számára a hagyományok, a “régi” megőrzése, az értékek átmentése egy következő generáció számára a mindennapok elengedhetetlen része.
Ez a kis falu ilyen.
A török uralom alatt lakatlanná vált település a 18. században új életre kelt, amikor Mária Terézia hívására a mai Dél-Németországból telepesek érkeztek a bakonyi hegyek által ölelt területre egy új élet reményében. A föld nem volt túl gazdag, de a németek szorgalmas, szívós emberek voltak, dolgozni akartak és új otthont teremteni. Az 1700-as évek végére gyökeret eresztettek új hazájukban és úgy döntöttek, eljött az ideje annak, hogy megépítsék saját templomukat. Mélyen vallásos emberek lévén a templom számukra megtestesítette mindazt, ami az életük legalapvetőbb értékeit jelentette: a hitet, a közösség erejét és tájékozódási pontot spirituális és földrajzi értelemben is. Egy olyan közösség tagjai, akik valóban szinte a semmiből hoztak létre egy új otthont, most összefogtak és saját kezükkel építették meg a templomot, amihez a téglákat a helyi téglaégetőben készítették.
Ez a kis, fehér templom sokat megélt azóta: tűzvészt, forradalmat, két világháborút, a kitelepítést, és sajnos az idő nem múlt el nyomtalanul rajta. A felújításra tettek kísérleteket, ezek azonban csak részben vagy rossz minőségben készültek el.
Gondolhatnánk, hogy a mai olykor zavaros, felgyorsult világban kevés esély van arra, hogy az elődökhöz hasonlóan, kétszáz évvel később egy falu lakosai összefogjanak azért, hogy a templomuk újjáépüljön. Pedig ez ma, 2019-ben mégis megtörtént.
Először egy helyi nyugdíjas építész állt a kezdeményezők kis csoportja mellé, aztán a lelkesedés egyre több emberre ragadt rá. Gyűltek az adományok, rendszeres találkozók szerveződtek, ahol megvitatták a feladatokat, fénymásolt papírokon felhívások kerültek a postaládákba, hogy jöjjön, aki tud, mert minden segítő kézre szükség van.
És a helyiek mentek és segítettek. Szakemberek, akik a szaktudásukat, munkájukat adták a falunak, ingyen. Fiatalok és idősek, hívők és nem hívők lapátot, ásót és seprűt ragadtak, cipekedtek, állványra másztak. Reggeltől estig zajlott a munka, hétközben és hétvégén, a templom felújítása pedig elkészült 8 hónap alatt, közel harmadannyiért, mint amennyibe papírforma szerint kerülnie kellett volna. A különbözetet adták a falubeliek a munkájukkal, a szabadnapjaikkal, a hétvégéikkel és a lelkesedésükkel.
Ha ilyet történetet hallunk, azt gondoljuk, ilyen csak a filmekben van, habár a történetben résztvevő szereplők egyáltalán nem hollywoodi színészek. Hétköznapi emberek mindannyian, akik dolgoznak, küzdenek az élet kisebb-nagyobb megpróbáltatásaival. Ülök a templom padjában, amikor a nyugdíjas építész és a szervezők ünnepélyesen átadják a régi, nagy vaskulcsot a templom plébánosának. Miközben feltűnésmentesen próbálom a könnyeket kitörölni a szememből, arra gondolok, hogy szükség van ezekre a történetekre, amelyek bizonyítékul szolgálnak arra, hogy csodák pedig igenis léteznek.
Mert tulajdonképpen minden nagyszabású dolog azzal kezdődik, hogy egy- vagy néhány- ember álmodik egy nagyot.
Például egy templomot, ami most már biztosan több száz évig állni fog még.
A történethez ma a lekváros táska receptjét hoztam el Nektek, ami egyszerre valami réginek és valami újnak a keveréke. A tészta készítéséhez Dr. Kollmanné Lemhényi Dávid Andrea 1939-ből származó gesztenyével töltött félvajas kifli receptjét vettem alapul, módosítgattam rajta egy kicsit (a változtatásokat a recept leírásában jelzem) és úgy döntöttem, túrós batyu formára hajtom és lekvárral töltöm meg. Bár már sok üveggel ajándékoztunk belőle, a kamránk még mindig telis-tele finom lekvárokkal, így keresem a lehetőséget, hogy mire használhatom őket, ha nem nyitok fel egyet csak úgy, és állok neki kiskanállal….
A fotózáshoz használt kézzel szövött, növényi festésű textilek @textil_szakacsniki /Szakács Niki keze munkáját dicsérik.
instagram.com/textil_szakacsniki
facebook.com/textil.szakacsniki
Lekváros táska
Hozzávalók:
450 g + 50 g finomliszt
10 g élesztő
1 csipet só
1 teáskanál cukor
300 ml langyos tej (az eredeti recept 100 ml tejet írt, de ez valószínűleg elírás volt, én ezt a mennyiséget növeltem, amíg megfelelő állagú lett a tészta)
1 tojássárgája
250 g hideg vaj
1 üveg sűrű lekvár (én meggyet használtam)
A kenéshez:
1 tojás
2 evőkanál tejszín
Elkészítés
- A vajat kis darabokra vágom és összegyúrom az 50 g liszttel. Az eredeti recept azt javasolja, hogy téglaalakúra formázzuk és úgy hűtsük le, majd később ebből szeleteket vágva terítsük el majd a tésztán. Én ehelyett azt a módszert alkalmaztam, amit a croissant készítésénél tanultam. Sütőpapírból levágok egy tepsi méretű darabot, két oldalról a középvonalig behajtom, majd alulról-felülről ugyanígy a középvonalig hajtom. Így kinyitva egy négyszög formát kapok. Belehelyezem a vajat, visszahajtogatom a papírt az eredeti négyzet formára, majd sodrófával szépen kiegyengetem, hogy egy lapos négyszöget kapjak vajból. A hűtőbe teszem, amíg kel a tészta.
- 100 ml langyos tejben feloldom a cukrot és az élesztőt és letakarva hagyom állni, amíg felfut. A liszttel elkeverem a sót, hozzáadom a maradék tejet, a tojássárgáját és a felfutott élesztőt. Addig dagasztom, amíg rugalmas tésztát kapok. Letakarva langyos helyen a duplájára kelesztem.
- A tésztát kelés után óvatosan átgyúrom, téglalap alakúra nyújtom, pont akkorára, hogy a vajnégyszöget szépen bele tudjam csomagolni. Megjelölöm a helyét, majd kinyitom a papírt, és ráhelyezem a lisztes vajat a megfelelő helyre, majd lehúzom a másik oldaláról is a sütőpapírt. Ráhajtogatom a tésztát és sodrófával megütögetem, hogy összeragadjon a vaj és a tészta. Kinyújtom, majd alulról-felülről a tészta középvonaláig behajtom, majd összecsukom, mint egy könyvet. Folpack fóliába csomagolom, és 30 percet hűtőben pihentetem.
- Pihentetés után ismét kinyújtom, ugyanazzal a módszerrel hajtogatom, majd ismét 30 percet pihentem. Ezt még egyszer megismétlem.
- Ismét kinyújtom a tésztát egy kb. 30×40 cm-es fél centi vastag téglalapra, majd 10×10 cm-es négyzeteket vágok belőle. Minden négyzet közepébe teszek egy kis lekvárt, és a négy sarkát középre hajtom, majd kissé összenyomom, hogy összeragadjanak. Sütőpapírral bélelt tepsire rakom a batyukat és 15 percig még kelesztem őket.
- A sütőt előmelegítem 200 fokra (légkeverés esetén 190 fokra). A tojást könnyedén felverem a tejszínnel és megkenem a batyukat. (Ezzel én egészítettem ki, az eredeti recept szerint nem kenjük meg a tetejét) 13-15 perc alatt aranybarnára sütöm őket, és porcukorral meghintve tálalom.
