Jó néhány hét telt el a legutolsó blogbejegyzésem óta. Néha az volt az érzésem, hogy azonosultam a kertünk gyümölcsfáival: látszólag jelét se mutatják az életnek, de lelki szemeik előtt már látják, hogy milyen szép és finom gyümölcsökkel fognak majd örömet szerezni. Ha éppen nem főztem, vagy fotóztam, akkor a semmibe révedő üveges tekintetemből lehetett sejteni, hogy éppen az Emlékek Ízén töröm a fejem.Ha az ember sokáig tervezget és készül valamire, akkor a vége felé már szinte szétrobban a feszültségtől, siettetné is a folyamatot, de valami vissza is tartja, és kell egy utolsó lökés, hogy végre leírja azt a bizonyos első sort az új fejezetbe.
Nekem nem véletlenül Mami adta meg ezt a lökést. Felhívtam telefonon, mert már egy ideje nem tudtam meglátogatni, és nagyon bántott a dolog. Kicsit feszült, talán már-már ingerült hangon vette fel a telefont.
– Szia Mamikám, hogy vagy? – kérdezem aggódva.
– Jól vagyok, drágám, jól vagyok, megvagyok – válaszolja, de a hangjából bosszúság csendül ki.
Néhány szót váltunk, de úgy érzem, muszáj egyenesen rákérdeznem.
– Mamikám, Te mérges vagy rám…? Amiatt, hogy régen voltam Nálad?
– Jaj, dehogyis haragszom! Hát, mérges az vagyok ugyan, de nem ezért…
Rövid szünetet tart, mint akinek nehezére esik szavakba önteni, hogy mi történt, majd folytatja:
– Ki kellett öntenem fél liter tejet! Volt egy kis maradék, felmelegítettem belőle egy keveset, hogy lássam, jó-e még, és borzasztó állaga lett, na és a szaga… Nem is tej ez! Én ételt sose dobok ki és ez most nagyon bosszant… Azt hiszem, hogy a szemetes aljára teszem a dobozt, hogy ne is lássam.’
Én megkönnyebbülten felsóhajtok, hogy “csak” fél liter tejről van szó és aztán hosszasan elbeszélgetünk a házi tej és a bolti tej közti különbségről, majd áttérünk a tejfölök minőségi romlására, mert mindkettőnk tapasztalata szerint a rakott krumpli mostanában nem lesz krémes, hanem inkább vizes. Mami kissé megnyugszik, a hangja is vidámabban cseng, de mielőtt elbúcsúzunk, megígérem, hogy pár nap múlva meglátogatom.
Épp a piacra szaladok be a látogatás előtt, amikor eszembe jut, hátha szüksége van valamire. Előkapom a telefont, de Mamit váratlanul éri a kérdés.
– Jaj, de jó lenne Jucuskám, de ez most olyan hirtelen jött, nem gondoltam át…
Mami lassan 88. évébe lép, minden nap főz, a kis lakását patyolat rendben tartja, megszereli a leesett kilincset és csinos frizurába fésüli minden nap a hófehér haját. Viszont a lábaiból időnként kiszáll az erő, a szíve is nehezen bírja a lépcsőzést. Így marad a sarki kis bolt, ahova időnként szép lassan lesétál (vagy ahogy ő fogalmaz, “totyog”), és a lányai és unokái segítsége, ha valamire szüksége van.
Így történik aztán, hogy ezen a szép tavaszi, napsütéses napon Mamival együtt vásárolunk be a piacon. Én vagyok Mami szeme és helyette libbenek egyik standtól a másikig, sorolva, hogy mit látok.
– Mamikám, szép a káposzta, karalábé, van kisebb sütőtök… medvehagymát is látok. Húsfélét vigyek? Házi tejfölt, joghurtot? Van házi trappista, múltkor vettem, nagyon finom volt…
És Mami válogat gondolatban, és csilingelő hangon diktálja a bevásárlólistát, én pedig egy üres standra könyökölve jegyzetelek, mire az egyik vevő megkérdezi, hogy ellenőr vagyok-e azzal a jegyzettömbbel a kezemben. Én vidáman nemet intek és hallgatom tovább Mamit, aki tovább sorolja:
– Egy kis spenótót, sóskát Jucuskám, blansírozom és lefagyasztom. Vegyél három csirkecombot, meg egy kis darált húst is…Jaj, paprika és paradicsom is kéne… meg egy kis sütőtök. Meg talán cékla. Jaj, de sok finomságom lesz!
A kosaram szép lassan megtelik a kora tavasz minden kincsével. Mami kisimult arccal, csillogó arccal fogad, mert ha jó alapanyagok vannak és főzni lehet, akkor megint legalább húsz évet fiatalodik.
Én pedig két csokor medvehagymával a kosaramban úgy döntök, otthon rakott krumplit készítek. Ezúttal nem tejföllel készül, hanem egy francia recept adja az inspirációt. Na, meg Mami végtelen, főzés és élet iránti szeretete.
ui: A kézi szövésű és növényi festésű textíliák @textil_szakacsniki keze munkáit dícsérik, akinek a személyében egy csodálatos rokon lelket ismertem meg. Bővebben erről a jövő héten mesélek majd!
Medvehagymás rakott krumpli
Hozzávalók 4 főre:
(köretként 1 adag, egytálételként salátával dupla mennyiséget érdemes készíteni)
600 g burgonya
330 ml házi zsíros tej
120 g reszelt sajt (parmezán vagy házi trappista)
1 kis csokor medvehagyma
1/2 teáskanál só
őrölt bors
őrölt szerecsendió
vaj vagy kacsazsír a sütőedény kikenéséhez
Egy 14×20 cm-es, 5 cm mély tűzálló tálat vékonyan kivajazok, vagy kizsírozok. A sütőt előmelegítem 180 fokra, légkeveréssel.
A burgonyát megmosom, meghámozom és nagyon vékonyra felszeletelem (ha van otthon uborkareszelőnk, vagy mandolinunk, az a legjobb). A medvehagymát apróra vágom, egy keveset félreteszek a díszítéshez. Egy lábasba rakom a tejjel, hozzáadom a sót, a borsot és ízlést szerint őrölt szerecsendiót. Felforralom, majd közepes hőfokon néhány percig tovább főzöm, amíg a tej kissé besűrűsödik. Hozzáadom a reszelt sajt felét és az apróra vágott medvehagymát és lágyan átkeverem.
Átkanalazom a tűzálló tálba, szépen belenyomkodom, megszórom a maradék reszelt sajttal, és kb. 45 perc alatt készre sütöm, amikor a teteje szép sötét aranybarna, és a krumpliba könnyedén beleszúrok egy villát. Tálaláskor megszórom a maradék apróra vágott medvehagymával. 
