Tavaly karácsonykor ülünk az étkezőasztalnál, újabb és újabb szeleteket vágunk le a diótortából és gondterhelt arccal elemezgetünk.
“Szerintem Mami négy részre vágta a tésztát”- mondja a testvérem.
“De a krém meg pont elég lett”- válaszolom.
“Igen, de magasabb szokott lenni”
“Nem jött fel eléggé a piskóta. Szerintem rosszul írtam le a receptet és több kakaóport tettem bele.”
“Nem lett viszont sokkal szélesebb, mint a tál…rejtélyes…”
“ Kicsit lágyabb is szokott lenni”- szól bele Apa a testvérem és köztem zajló diskurzusba.
“Szerintem nem volt elég ideje összeérni…”- morfondírozom kétségbeesetten és vigaszul még egy falatot eszem az egyébként hasonló, de nem teljesen ugyanolyan tortából.
Ez történik akkor, ha a szeretett családtagunk már nincs velünk és megpróbáljuk az ő specialitását reprodukálni. Egész életemben biztos lehettem afelől, hogy Karácsonykor lesz diótorta, mert Mami minden évben megsütötte a nagyobb ünnepek alkalmával és hozta magával a családi ebédekre.
Három éve Mami már nincs velünk, így a mi feladatunk a nővéremmel, hogy pótoljuk a diótorta hiányát. Bár mindketten megsütöttük vele egyszer a receptet, amíg még élt, de a fiatalságunk akkori lezserségével és felületességével nem figyeltünk eléggé. Így volt három, nagyvonalúan leírt receptünk- egy a testvéremnél, egyet Mami írt le nekem, egyet én jegyzeteltem- és homályos emlékeink. Egy biztos kiindulási pontunk legalább volt: az a herendi tortatál, aminek egy véletlen baleset folytán letört az egyik füle. 
Tudtuk, hogy Mami mindig erre a tálra tette a tortát, tehát nem lehetett nagyobb, mint a tál, de még mindig rejtély volt, hogy mekkora tepsit használt, illetve mennyi a “kevés tej”, amiben felfőzi a tejet, mennyi a “kis”rum, hogy az általam leírt három, vagy a Mami által lejegyzetelt két evőkanál kakaópor a helyes, és kell-e sütőpor, ami az egyik receptben szerepelt, a másikban nem.
A tavalyi első próbálkozásom nem volt túl sikeres, például kiderült, hogy Mami precízebb, mint én, tehát a kakaópor mennyiségében neki volt igaza. Tavaly nem tettem bele sütőport, idén már igen, és arra is figyeltem, hogy mindent lemérjek, hogy Nektek már egy minden részletre kiterjedő, pontos leírást írhassak le. Nekem három emeletes lett, a sütőm mérete miatt. Ugyan az emeletek száma továbbra is vita marad, de ezzel a verzióval azt hiszem, már Mami is elégedett lenne, és azzal a ténnyel is, hogy most közkinccsé teszem a receptjét.
Boldog karácsonyt kívánok Nektek sok szeretettel!
Judit
Rokokó torta (Mami-féle diótorta)
Hozzávalók:
A tésztához:
6 tojás
6 ek. porcukor
2 púpozott ek. liszt
2 púpozott ek. finom zsemlemorzsa
1 késhegynyi sütőpor
2 púpozott ek. holland kakaópor
A krémhez:
250 g darált dió
250 g porcukor
250 g szobahőmérsékletű vaj vagy margarin
220 ml tej
2 ek. rum (ízlés szerint lehet többet belerakni)
Előmelegítem a sütőt 200 fokra. A tojásokat szétválasztom, a zsemlemorzsát átszitálom, hogy valóban finom legyen. A tojássárgáját a porcukorral habosra keverem. Hozzáadom a lisztet és a sütőport, a zsemlemorzsát, a kakaóport és jól elkeverem. Kemény habbá verem a tojásfehérjéket és óvatosan hozzákeverem a kakaós masszához. Egy sütőpapírral bélelt tepsire (az enyémnek 33 x 29 cm a belső mérete) öntöm a tésztát és szépen egyenletesen elkenem. Addig sütöm, amíg kissé megemelkedik és ha megnyomom, akkor rugalmas, nem marad benne az ujjam nyoma. Ha kész, lehúzom róla a sütőpapírt és rácson hagyom kihűlni.
Közben a tejet felforralom, beleöntöm a darált diót és pár percig főzöm, amíg megszívja magát. Hagyom kihűlni teljesen. A lágy vajat habosra keverem a cukorral, hozzáadom a kihűlt diókrémet, majd végül a rumot.
A tésztát három egyforma részre vágom, így három 11×29 cm-es darabot kapok. Megkenem az első darabot a krémmel (legyen kb. olyan vastag a krémréteg, mint a tészta), jöhet rá a második tésztadarab, ismét krém, a harmadik tészta, és végül az egészet bevonom a maradék diókrémmel. Villával fatörzsmintát rajzolok a tetejére és hűtőbe teszem lehetőleg egy éjszakára, hogy könnyen szeletelhető legyen és összeérjenek az ízek.
