Emlékeztek arra az érzésre, amikor gyerekként leveleket hajkurásztunk az őszi avarban? Néha surrogó hangok közepette rugdostunk és gázoltunk benne, néha a legszebbeket összegyűjtöttük és újságpapír között, vastag, súlyos könyvekkel préseltük le. Volt, hogy ezekből kép készült, néha rajzlap alá raktuk őket és színes zsírkrétákkal satíroztuk, hogy a levelek erezete kirajzolodjon a “művön”. Persze előfordult, hogy teljesen elfeledkeztünk róla, és a lexikonok mélyéről csak hónapokkal később kerültek elő.
Egy dolog biztos volt. Néha rövid, de legtöbbször hosszabb időre teljesen elmerültünk a pillanatban, és semmi más nem számított, csak az őszi levelek, a színek, formák változatossága, és a szépség keresése.
Felnőttként nehezebb dolgunk van, túlzottan lefoglalnak minket az élet kisebb-nagyobb gondjai, és ha valami váratlanul nem zökkent ki minket, akkor a pillanat, a színekkel, illatokkal és a jelentéktelen apróságok tökéletességével már tova is szökkent.
A kizökkenés lehet tudatos, vagy egyszerűen csak ránk törhet váratlanul és magával ragad.
Állok a kert közepén, kiscsaládunk szőrös tagjai körülöttem szaladgálnak; Beeper a gumielefántját hajkurássza, Gata a számomra láthatlan ellenséget a fűszálak között, én pedig az aggodalmaimba és félelmeimbe merülök el, nyakig, ami sötét függönyként takarja el előlem a külvilágot. Enyhe szellő fúj és megmozgatja az őszi avart, és a ferde szögben érkező napsugarak minden színt ragyogóvá varázsolnak. Mindebből én keveset érzékelek, aztán történik valami.
Egyszer csak észreveszem az első levelet. Sárga, zöld pöttyökkel. Aztán a szilvafa mély rozsdabarna leveleit. A kecskerágó élénk vörösét. Kerekded, hosszúkás, hegyes és recés formákat. Mint egy gyerek szaladgálok körbe a levelek között, újabb és újabb színeket fedezek fel, majd százsszorszépet is a fűszálak között. Aztán a vadkakukkfű virágait, ami csak úgy, a maga kedvéért és a mi örömünkért belenőtt a kert közepébe, és amit Áron azóta is gondosan körbenyír, hogy aztán én ollóval nyisszanthassak belőle a padlizsánraguhoz, vagy a pirított burgonyához.
Az aggodalmak és szorongások egy időre háttérbe vonulnak. Látom Beeper boldog lelkesedését, Gata bundájának bársonyos fényét, amit azóta növesztett, hogy befogadtuk és mindenféle finomsággal ellátjuk.
Az Amerikai szépség utolsó jelenete jut eszembe, amikor Lester Burnham azt mondja:
“…oly sok szépség van a világban. Néha úgy érzem, hogy egyszerre látom mindet és túl sok: a szívem felduzzad, mint egy léggömb, és majd szétrobban. Aztán eszembe jut, hogy ellazuljak, és ne próbáljak meg belekapaszkodni. Aztán esőként rám hullik az egész és nem érzek mást, csak hálát hülye kis életem minden egyes percéért.”
Nem próbálok belekapaszkodni, de mindenesetre megpróbálom belesütni abba a sajtos kekszbe, amit az 1940-ből származó, megsárgult lapú szakácskönyvben találtam, és amiből az indián nyár zamatait magába záró levesízesítőt is elkészítettem. Zsírkréta helyett a fényképezőgépet fogom kézbe, és a levelek most ismét egy kép részei lesznek. Hogy a pillanatot még inkább meg tudjam ragadni egy kekszbe sürítve, csipkedek a vadkakukkfű leveleiből és apróra vágva belegyúrom a tésztába.
Egy pillanatra úgy tűnik, a színes őszi falevelek egy percre még egyszer felragyognak, ahogy beleharapok az első kekszbe, és arra gondolok, hogy talán vennem kéne egy pár zsírkrétát és egy csomag rajzlapot…
Sajtos, fűszeres keksz
Z. Tábori Piroska sajtos keksz és fűszerkeksz receptjét vegyítettem össze, és kapor, majoranna és csombor hiányában (még ültetnem kell) a vadkakukkfű leveleit használom, mint “magyar fűszerfű”. Bár az eredeti recept nem írta, adtam hozzá sót is, és így lett szerintem a mostani ízlésünknek megfelelő. Fontos, hogy a vaj lágy, szobahőmérsékletű legyen, mert így fogunk tudni formázható tésztát gyúrni belőle. A keksz készítését nyáron javasolja a könyv szerzője, mert akár egész télen eláll. Ezzel azonban vitatkoznék, mivel nálunk a dupla mennyiség is igen gyors iramban fogy, és hol van még a tél…
Hozzávalók:
250 g liszt
125 g szobahőmérsékletű vaj
100 g reszelt sajt
1 teáskanál só
1/2 csomag sütőpor
egy nagy csokor friss fűszernövény (kakukkfű, bazsalikom, kapor, majoranna, csombor…)
A liszthez keverem a sót és a sütőport, elmorzsolom a vajjal, és hozzáadom a reszelt sajtot és az apróra vágott fűszernövényt. Addig gyúrom, amíg sima, formálható tésztát kapok. Két lehetőségem van, vagy nagyon vékonyra kinyújtom és kerek formával kiszúrom (az eredeti receptet követve) vagy pedig kis hengereket formázok és vékony korongokat szeletelek belőle. A sütőt előmelegítem 180 fokra. A sütőlemezt sütőpapírral borítom és elhelyezem rajta a kekszeket és aranybarnára sütöm. (kb. 10 perc alatt) Jól szellőző dobozban, hűvös helyen tartjuk, Piroska szerint melegítve is fogyaszthatjuk. 
