“Eljössz velem Velembe?”- kérdezem Áront szeptember elején, amikor az az ötletem támad, hogy jó lenne egy pár napra kiszakadni a kötelességek, építkezés és teendői listák erdejéből. Valódi erdőre vágyom, őszi színekre, az avar hangjára, Bibit rohangálására, aki teljesen beleolvad a hozzá hasonló színű környezetbe. Mikor kiderül, hogy legkorábban novemberben van szabad időpont, kicsit elszomorodok, mert az utóbbi évekből kiindulva arra számítok, hogy már csak kopasz fákat találunk. Sebaj, megvigasztalom magam azzal, hogy még ha esik is az eső és ha csupasz az erdő, majd a cserépkályha, a forró tea és a Mami kötötte meleg gyapjúzokni kárpótol a kis rönkházban, amit Velemben találtunk.
A természet azonban tartogat némi meglepetést számomra. Az enyhe időnek hála megvalósul az álmom a színes lombokkal, terepszínű Beeperrel és a ropogó levelek hangjával. Van ugyan tévékészülék a hálószobában, de két napig, amíg ott vagyunk, kikapcsolva marad. A laptopot otthon hagyjuk, van helyette egy Fekete István könyv Áronnak, nekem pedig természetesen egy szakácskönyv, most éppen Svédországból, csodálatos, inspiráló fotókkal. Visszatérünk az alapokhoz: eszünk, alszunk, olvasunk és járjuk az erdőt. Ági csodálatos menta-eper teájából iszunk, miközben a lángoló hasábokat nézzük a cserépkályhában.
Kétnapnyi otthon-érzés. Fájó szívvel csukjuk be az bejárati ajtót, és bíztatjuk magunkat, hogy néhány hónap múlva a sajátunkat fogjuk újra kinyitni.
Hazatérve úgy döntök, hogy tökéletesítem Nektek azt az almás kenyér receptet, amit jó néhány héttel ezelőtt kezdtem el. Egy cukkinis kenyér adta az ötletet, amit még Málagában tanultam, de aztán végül annyit változtattam rajta, hogy nem is hasonlít az eredetire. Nem volt persze kérdés, hogy cukkini helyett a kertünk almáit használom, de ennyivel nem érem be: a cukor mennyiségét lecsökkentem, a liszt egy részét őrölt mandulával helyettesítem. Ez az első verzió bár sikert arat a családom körében, de én nem vagyok teljesen elégedett. Úgy döntök, mandula helyett a kerti diót rakom bele a tésztába, részben darálva, részben pedig durvára vágva, hogy meglepetésszerűen felbukkanjon minden szeletben. Kisül a második kenyér, Áron szerint finom, de szerintem kicsit nehéz, fojtós a tészta. Csökkentek a vaj mennyiségén, fele-fele arányba barna és fehér cukrot használok és megspékelem egy kis őrölt szegfűszeggel. Amikor a sütőben figyelem a szépen piruló és emelkedő tésztát, már tudom, hogy ez lesz az igazi. Lágy és könnyű, finoman érezhető benne a savanykás alma, a roppanós a dió és titkosan megbújva, nem tolakodóan ott van még valami, amit talán csak én érzek: az otthon íze.
Almás kenyér
Hozzávalók:
50 g barna cukor
50 g kristálycukor
115 g szobahőmérsékletű vaj
3 tojás
150 g liszt
1/2 teáskanál őrölt fahéj
1 csipet őrölt szegfűszeg
1 csipet só
1 teáskanál sütőpor
50 g darált dió
50 g dió, kicsit felaprítva
160 g pürésített alma
kevés vaj és liszt a forma kikenéséhez
Előmelegítem a sütőt 180 fokra. Egy őzgerinc formát kivajazok és kilisztezek. A cukrokat és a vajat habosra keverem, majd hozzáadom a tojásokat. A lisztet elkeverem a sütőporral, a szegfűszeggel, fahéjjal és a sóval, és a darált dióval együtt a vajas keverekhez adagolom. Végül jöhet a pürésített alma és a durván felaprított dió. A formába öntöm és elsimítom a tésztát és 45 perc alatt készre sütöm, tűpróbával ellenőrzöm, hogy jó-e. Kicsit hagyom hűlni, majd rácsra kifordítva hagyom kihűlni.
