A nyár számomra hivatalosan az eperrel indul és a cseresznyével folytatódik. A kertünkben négy cseresznyefa van, ebből egy rögtön a bejáratnál, az az öreg fa, amelyikről sok falubelinek jut eszébe kedves emlék, mert Mami sógora, Jóska bácsi sokszor ajándékozott a termésből. A szegény fa a házunk felújítását nagyon megsínylette, a legnagyobb óvatosság és odafigyelés ellenére a munkagépek letörték az ágait, a földfelszín közelében levő gyökereiből le kellett vágni. Ennek ellenére rengeteg termést hozott- talán túl sokat is a korához és állapotához képest- viszont a múlt nyár végére elkeserítően nézett ki. Álltunk a kókadt levelek és a csupasz ágak alatt Andrással, a falu kertészével, és tanakodtunk.
“Az a kevés gyökér, amit levágtatok, az nem árthatott neki. Ez olyan óriási fa, hogy a gyökér egy része a szomszédoknál van. Valami más lehet a baj…”
Szomorúan néztem a vastag törzset, amit a hangyáktól kellett megvédenünk néhány évvel ezelőtt, a széles lombkoronát, ami olyan kellemes árnyékot ad nyaranta. És persze eszembe jutott a sárgáspiros termés, amit Mami rétescseresznyének hív és ami vigaszt nyújtott, mikor a csőtöréssel elkezdődött a házfelújításunk kanosszája.
Úgy képzelem, a fáknak lelke van, időnként beszélgetek is velük. Vele is elbeszélgettem, elmagyaráztam neki, hogy szükségszerű volt a felújítás, és hogy a kis kiugró toldalékot is köré terveztük, hogy megmaradhasson, mert nagyon szeretjük. Én beszéltem, ő hallgatott.
Aztán András erőteljesen megmetszette és vártunk.
A fa túlélte a telet. A tetején levő ágak ugyan így is elszáradtak, mintha csak úgy döntött volna, hogy ebben a korban már túl ambíciózus dolog ekkorára nőni. Terméssel még így is bőségesen megajándékozott minket. Ezek után természetes, hogy Andrással megosztjuk a cseresznyét, jut bőségesen mindkét családnak belőle.
A lenti fák cseresznyéi sötétpirosak, roppanós héjúak és kicsit később érnek. Kettő közülük bizonyosan elnyerné a falu legmagasabb cseresznyfája címet, pedig már egyszer erőteljesebben megkurtítottuk.
Én pedig tobzódom, mint gyerek az édességboltban. Cseresznyelekvárt főzök majd, vegyítve a tavaly lefagyasztott meggyel és talán végre összeszedem a bátorságomat és sütök egy rétest is. 
Viszont úgy gondoltam, az nem árthat, ha bemelegítés gyanánt valami könnyebbel kezdek. Mondjuk egy meggyes lepénnyel, Szabó Magda családi recepkönyvéből.
Az “Egy meszely az fél icce- Szabó Magda ízei” című könyvet a hagyományos veszprémi népművészeti vásáron fedeztem fel, és már vettem volna meg, amikor kikapták a kezemből.
“Nem, nem, Te nem veheted meg ezt”- szóltak rám szigorúan családom nőtagjai, és elküldtek a standtól. Én nevetve továbbsétáltam, aztán pedig hónapokig vártam. Eltelt a karácsony, a Húsvét, a szülinapom, de a könyv csak nem bújt meg egyik csomagban sem. Aztán a névnapomkor, közel egy évvel később, úgy döntöttem, rákérdezek. Mert Anyunál azért előfordulnak gondosan elrejtett, majd elfeledett ajándékok.
– Te jó ég! – csapott a homlokára Anyu és szélsebesen eltűnt a család számára ismert és nyilvánvaló, ámbár hivatalosan teljesen titkos rejtekhelyen, majd visszatért a könyvvel a kezében. – Na, hát még egyszer Isten éltessen kislányom! – adta át nevetve a könyvet, amit boldogan lapozgatok azóta is.
A kiadó felhívja a figyelmet a hátoldalon, hogy “a könyv nem a mai értelemben vett szakácskönyv, nehéz lenne pontról pontra követni az utasításait. Ezért elsősorban azoknak ajánljuk, akiknek örömet okoz majd olvasás közben átérezni azokat a régi ízeket, illatokat, hangulatokat, amelyekben Szabó Magdának is része lehetett.”
Ismertek, szeretem a kihívásokat, és pontosan erre vágyom: régi ízekre, illatokra, hangulatokra. Hiszen erről szól az Emlékek Íze.
Így nekivágok a receptnek, ami azzal kezdődik, hogy kimegyek a kertbe cseresznyét szedni.
Gata, a cicánk próbál közben segíteni, fel-le rohangál a cseresznyfa ágain, igaz, nem a cseresznyeszemek, hanem madarak után vadászva.
Miután a kosaramba elengedő gyümölcsöt szedtem, a tettek mezejére lépek a konyhában. Rögtön az első lépésnél fennakadok: a tészta rendkívül ragacsos lesz, pedig lisztből egy kicsit többet is raktam bele. A vajat bár a hűtőből vettem elő, de nem volt igazán hideg, és ebben a forróságban gyorsan olvadt. Pihentetést nem ír a recept, de úgy látszik, hogy szükségszerű lesz.
“A mai vaj és liszt nem olyan, mint a régi”, szokta mondani Mami, és én buzgón bólogatok, miközben a ragacsos tésztát folpackba csomagolom.
“Te jó ég, nem lesz ebből semmi”, legyintek szomorúan és hogy némileg felgyorsítsam a folyamatot, a fagyasztóba rakom egy rövid időre. Meglepetésemre a tészta egészen nyújtható állagúvá válik, bár igényel némi gondosságot. Úgy döntök, téglalap alakúra nyújtom és egy lapos tepsire fektetem, próbálom kitalálni a sütés hőfokát és az időtartamot, és guggolok a sütő előtt, hogy csak elősüljön, de ne megsüljön a tésztalap.
A következő kihívás a tojásfehérje. Tisztelettel gondolok azokra a nőkre, akik Szabó Magda gyerekkorában kézzel verték fel a nyolc fehérjét a porcukorral. A gép kitartóan dolgozik, mire a hab végül selymesen fényes és kemény lesz.
Az elősütött tortalapra kerül a kimagozott cseresznye és ekkor már megkönnyebbülve és mosolyogva simítom rá a tojáshabot, majd mandulaszeletekkel koronázom. “Lassan sütni, hogy a hab szép fehér maradjon” írja a recept, én pedig gondolóformán 160 fokra csavarom a sütő hőfokát és ismét gugolóállásban várom a végeredményt.
A lepény csodálatos, talán az én ízlésem szerint a habba kerülő cukrot legközelebb csökkenteni fogom, de kívül roppanós lett a hab, belül kellemesen ragacsos, és a savanykás rétescseresznyével tökéletes párosítást alkot.
Meleg szívvel gondolok az írónőre, és úgy érzem, megfelelően felkészültem a következő kihívásra.
Az igazi nyújtott rétesre.
A fotózáshoz használt kézzel szövött, növényi festésű textilek @textil_szakacsniki /Szakács Niki keze munkáját dicsérik.
instagram.com/textil_szakacsniki
facebook.com/textil.szakacsniki
Habos cseresznyés lepény Szabó Magda családi szakácskönyvének receptje alapján
*A recept nálam most „maradékokból” készült. A sokszor csak tojássárgáját igénylő recepteknél megmaradt tojásfehérjéket kettesével lefagyasztottam, és most azokat használtam fel. A főzésnél használt, majd eltávolított vaníliarúd darabkákat gondos szárítás után porcukorba rakosgattam és most abból mértem ki a „vaníliás cukor”-ként írt hozzávaló mennyiségét, amit a recept megadott.
Hozzávalók:
120 g nagyon hideg vaj
120 g porcukor
200 g liszt
fél citrom héja
1 tojás
A tetejére:
500 g cseresznye (430 g kimagozva) vagy meggy
8 tojásfehérje
240 g vaníliás porcukor*
30 g szeletelt mandula
- A vajat kisebb darabokra vágom vagy lereszelem és elmorzsolom a liszttel. Hozzáadom a cukrot, a tojást, a citrom reszelt héját és a lisztet. A tésztát kb. egy órára hűtőbe teszem, hogy nyújtható állagú legyen.
- A sütőt előmelegítem 200 ºC fokra (légkeveréses 190 ºC). A cseresznyét kimagozom.
- A tésztát egy jól meglisztezett deszkán kisujjnyi vastagra nyújtom (nekem 23×29 cm-es téglalap lett) és egy sütőpapírral borított tepsibe fektetem. 10 perc alatt elősütöm, és hagyom hűlni. A sütő hőmérsékletét csökkentem 160 ºC-ra (légkeveréses 150 ºC)
A tojásfehérjét elkezdem felverni és mikor már fehéredik, lassan hozzászitálom a porcukrot. Géppel addig verem, amíg kemény, selymes fényű habot kapok. A tésztán elosztom a cseresznyét, és rásimítom a tojáshabot. Megszórom a mandulával és 30 percig szárítva sütöm. 
