Végre elkezdődött.
Egy kiadós esős hétvége után egy napsütéses, ámbár továbbra is rendkívül szeles reggelen az eddig csendesen várakozó kis ház udvara megtelik élettel. A lánctalpas bobcat lendületesen és könnyedén közlekedik a felázott talajon és egy fél nap alatt annyi földet ás ki a hozzáépítés alapjának, hogy egy kisebbfajta Himalája nő a kertben. Egy napra megáll az idő: nem törődöm a hideggel, a széllel, azzal, hogy az a rántott húsos szendvics az első rendes étel délután 3-kor, amit Áron hoz nekem. Úgy érzem, látnom kell mindent, ott kell lennem. Legalább az első napon. A nagy napon.
Összeszorul a szívem, amikor a régi ház egyébként is repedezett lépcsőjét a bobcat egyetlen húzással leválasztja a házról, majd néhány feldobással összetöri. Rendszeres Emlékek Íze olvasók tudják, hogy sok blogbejegyzésben megjelent a lépcső, volt, hogy itt reggeliztem, itt írtam a blogbejegyzést, vagy folytattam le fontos telefonbeszélgetéseket, lévén, hogy a házban a legbiztosabb hely volt, ahol volt térerő.
Rombolunk a régiből, hogy helyet csináljunk az újnak.
Néha megkérdezik tőlem, hogy nem érte volna-e meg inkább lerombolni az egész házat és építeni egy újat. Ilyenkor megrettenve nézek a kérdezőre: “Lerombolni? A kicsi házat? Csak a testemen keresztül!”- kiáltanám, de inkább a nem létező bajszom alatt mormolok valami válaszfélét, hogy mi nem akarunk új házat.
Mi lett volna a piramisokkal, ha az egyiptomiak úgy találták volna, hogy kissé megkoptak, így lebontják, és húznak inkább helyére egy lakótelepet? Mi lett volna a córdobai katedrálissal, ha nem dönt úgy végül a katolikus egyház, hogy a mór imahelyet beleépítve a templomba a látogatót ma belépve egy templomba rejtett mecset fogadja?
Nem tudom elmagyarázni, hogy bár nem piramis, sem katedrális, de a 80 éves svábház kőfalai mesélnek; hogy szeretem a kicsike öreg pincéjét, a kőfalból természetesen kialakult polcot a kamrában, a ház arányait és úgy érzem, hogy azzal, hogy megtartjuk a régit és hozzáteszünk valami újat, mi is hozzáírunk valamit egy hely történetéhez. Kihívás és öröm azon gondolkodni, hogy a régi anyagokat hogyan tudjuk visszaépíteni az újba. Az öreg háznak szelleme van, még ha ezzel az elméletemmel leginkább a furcsa, vagy esetleg bogaras kategóriába is sorolódom.
Egy öreg ház mindig öreg ház marad- mondja az egyik vállalkozó, aki a történetünk elején megnézi a házat. Ő fenyegetésnek szánta, én lehetőségnek.
Az építés napján a szomszéd Marika néni átad a kerítésen egy doboz szőlőt és óvón figyelmeztet, hogy öltözzek melegen. Otelló, a kedvencem. Tibor jó munkát kíván és látom rajta, hogy velünk örül, hogy végre elkezdődött. Bízom benne, hogy az öreg cseresznyefa nem haragszik meg, hogy a gyökerei közelében letettük az új vízvezetéket, és hogy a bobcat néhányszor nekimegy az ágainak. Egyet lecsípek az ágvágóval, a gépet kezelő fiú talán az aggódó arcomat látva, addig ügyeskedik, amíg a fordulatoknál elkerüli a még megmaradtakat a lehajlók közül. (természetesen az alsó ágak célja, hogy a „szánkba lógjon a cseresznye”, ahogy Mami szokta mondani) A kőműves egy lapáttal felemeli a szintén nem fiatal japán birs alsó ágait, hogy a bobcat kanala hozzáférjen az odaszóródott földhöz.
Gyerekkoromban programokkal teli hétvégeken Anyu sajtos-tejfölös csirkecombot sütött, mivel ezt előző nap elő tudta készíteni, így ebédkor csak rá kellett pirítanunk a sajtot a tejföllel megkent, ropogós combokra. Programunk van bőven, pezsgőt nem bontunk, de egy jó sajtos csirkét sütök. Gondolatban már a régi-új konyhában vagyok. A sülő csirke betölti a levegőt, ami keveredik valami mással… Az otthon illatával.
Sajtos-tejfölös csirkecomb
Hozzávalók:
4 csirkecomb (fejenként 1)
simaliszt panírozáshoz
4 teáskanál tejföl
50 g félkemény sajt (pl. kézműves trappista)
frissen őrölt fekete bors
tengeri só
sütéshez napraforgóolaj
Megmosom a csirkecombokat, papírtörlőn leszárítom, majd minden oldalukat besózom. Kevés lisztet öntök egy akkora tálba, amelyben meg tudok forgatni egy combot, bőségesen őrlök bele borsot és összekeverem. A combokat megforgatom a lisztben gondosan, hogy mindenhol befedje. Egy serpenyőben annyi olajat hevítek, hogy a csirkecombokat félig ellepje. Először nagy lángon mindkét oldalukat megpirítom, aztán kis lángon fedő alatt 1 óra alatt készre sütöm úgy, hogy közben időnként megforgatom. A sütőt grill funkcióra kapcsolom. A csirkecombokat bekenem tejföllel és megszórom reszelt sajttal, majd egy sütőpapírral vagy alufóliával bélelt tepsire rakom. 5 perc alatt aranybarnára grillezem. Egy finom petrezselymes rizs passzol hozzá a leginkább.
