Szederkrémes gyümölcstortát készítek. Egy könnyű piskóta fölött lágy gyümölcsös krém, nem is akármiből: erdei szederből. Persze kimehettem volna a piacra venni egy doboz szedret, de így sokkal izgalmasabb és kalandosabb, nem beszélve arról a kirobbanóan édes-savanykás ízről, ami csakis az erdei szeder sajátossága. A családunkban nem volt szokás szederrel sütni, ezért némi gondolkodás után úgy döntök, hogy Anyu piskótareceptjét egy saját alkotású krémmel bolondítom meg, így hű maradok a blog szellemiségéhez. Meg kell, hogy mondjam, hogy a kombináció egyáltalán nem okoz csalódást. Sőt.
Az erdei szeder szedését a vadászathoz hasonlítanám. Már az önmagában izgalom, hogy megkeressük a bokrokat, bár bevallom, mi múlt héten előzetes terepfelmérést végeztünk a környező erdőkben, megjegyeztük a lelőhelyeket és tudtuk, hogy mire visszatérünk, már több érett szemet is találunk. Számos veszéllyel is szembe kell nézni, de ez nem számít, ha az ember a gasztronómia megszállottja, akár alkotásról (én), akár fogyasztásról legyen is szó (Áron). A szeder apró, de annál élesebb tüskéi összeszurkálnak, az alkaromat végigcsípi a csalán és mindketten számos szúnyogcsípést szerzünk.
Ennek ellenére fél kiló szedret szedünk, boldogok vagyunk, a nap épp tökéletes szögben süt be a fák között, hogy lefotózhassam, hazafelé pedig szénabálák és egy szürkemarhacsorda mellett haladunk el. Megállunk és csak bámuljuk őket, ők pedig minket. Néha egymásra nevetünk, hogy pontosan ezért az életérzésért költöztünk ide, miközben a meleg kocsiban felszálló szeder illata megcsapja az orrunkat.
Krémes gyümölcstorta erdei szederrel
(egy 25 cm-es tortaformához)
Hozzávalók:
3 tojás
4 ek. olaj
6 ek. porcukor
3 ek. víz
6 ek. liszt
1 csg. sütőpor
A krémhez:
300 g erdei szeder
100 g cukor
300 g tejszín
4 db zselatinlap
A sütőt előmelegítem 200 fokra, a tortaforma alját a biztonság kedvéért kibélelem sütőpapírral, az oldalát kivajazom. Habosra keverem a tojássárgáját a porcukorral, a liszttel elkeverem a sütőport. A tojássárgához hozzáöntöm az olajat és a víz felét, majd a víz másik felével felverem kemény habbá a tojásfehérjét. Felváltva a lisztet és a tojásfehérjét adagolva lágyan átkeverem a tésztát, majd beleöntöm a formába és aranybarnára sütöm úgy, hogy 10 perc után csökkentem a hőmérsékletet 180 fokra. Tűpróbával ellenőrzöm, hogy megsült-e.
Az erdei szedret pürésítem és átszűröm. A zselatinlapot hideg vízbe áztatom. A gyümölcshöz hozzákeverem a cukrot, majd a felét a tűzhelyen megmelegítem forrásig. A kicsavart zselatinlapokat hozzáadom, majd a marék szederpürét is. A tejszínt habbá verem és összekeverem a gyümölcskrémhez. Egy állítható tortakarikát rakok a piskóta köré, és beleöntöm a krémet. Legalább 3-4 órára hűtőbe teszem, késsel körbevágom és leveszem róla a karikát.