Idén nincs túl sok szilvánk, az eső nem tett jót neki, mindenki panaszkodik a környéken. Annak is kukacos és penészes, aki permetez, annak is, aki nem. Mi az utóbbi csapathoz tartozunk és egyáltalán nem bánjuk meg. A szilvafánk öreg, idén már nem jutott idő a metszésére. A törzse korhad, az ágai össze-vissza nőnek és túlzottan magas. Viszont annyi egészséges szilvát így is terem nekünk idén, hogy kísérletezhetek életem első szilvaszörpjével, adhatok belőle egy kis kosárnyit Maminak és még néhány sütire is marad elegendő. Szilvás sütire nem igazán emlékszem gyerekkoromból, úgyhogy a családi receptek keresése helyett inkább felcsapom azt az 1930-as évekből származó szakácskönyvet, amit egy antikváriumban találtam tavaly. A lapok már megsárgultak, itt-ott foltosak és érezhetően magukba szívták a régi idők és főzések illatát. Az egyetlen szilvás édesség a szilvás lepény és ha már a szilva valamiért el volt hanyagolva a családunkban, itt a lehetőség, hogy ezen változtassak. Bár a könyv kiadása után eltelt körülbelül 80 év, a recept teljesen jól érthető és követhető.
Legalábbis annak tűnik.
Mindenesetre felhívom Mamit tanácsért, kiülök a cseresznyefa alá és jegyzetelek. A recept majdnem minden hozzávalóhoz ír mennyiséget, kivéve a tejhez és a szilvához, így saccolunk. Furcsának találjuk a tojás mennnyiségét és azt is, hogy a lepényt egyszerre süti meg a tojáshabbal, de hát reméljük, hogy tudták annak idején, hogy mit csinálnak, én pedig nagy lendülettel nekiállok.
Írhatnám, hogy csodálatos lett és megoszthatnám a receptet, de inkább ehelyett elmesélem, hogy mi történt azután. A süti kisült, egész szép. Áron csak hümmög, igaz, nála a valódi édességnek tartalmaznia kell csokit, minden más gyenge utánzat. Én úgy érzem, hogy finom, finom…de valahogy mégse az igazi. Úgyhogy ahelyett, hogy a meglévő recept alapján blogposztot írnék, idegnyugatóként inkább leszedek egy kosárra való paprikát, paradicsomot és szilvát, tányérra rakok két szelet lepényt, és elmegyek Mamihoz. Itt szakértő tanácskozásra van szükség. Mami arca felragyog, azt mondja, olyan vagyok, mint Piroska, mindig hozok valamit a kosaramban, én meg örülök, hogy hozhatok, végül is a konyhakert közös munkánk.
“Na, milyen lett?- kérdezi Mami és beleharap az egyik lepénybe, én pedig vizsgálódva nézem az arcát, amíg ízlelgeti a falatot.
“Finom!”- néz rám meglepődve. Én pedig ugyanolyan meglepetten nézek vissza rá.
“Tényleg? Nem hiányzik belőle valami…nem is tudom…olyan sűrű a tésztája, nem? Szerintem a tej volt kevés…”- teszem hozzá elkeseredve.
Mami komolyan veszi, hogy most kritikát kell megfogalmaznia, úgyhogy leülünk a nappali asztalhoz, ő pedig ismét kezébe veszi a lepényt, beleharap és elgondolkodik.
“ Igen, egy kicsit sűrű lett, valóban….”- mondja, majd megnyomogatja a habos tojásfehérjét. “A tojáshab is túl ragacsos, ennek keményebbnek kellene lennie. Vegyük át ezt a receptet még egyszer.”
Úgy döntünk, a tej mennyiségét növelnem kell és bár mi a recepttől eltérve megszórtuk a szilvát fahéjas cukorral, az felpuhította a tészta tetejét, így mégis elhagyjuk. A tojást habosítsam fel a cukorral, hátha az is lágyítja majd. Tegyek rá több szilvát. És mit is csináljunk a habbal? Talán elő kéne sütni a tésztát, aztán csökkentett hőfokkal tovább szárítani. Elgondolkozva veszem a táskámat, még az ajtóban is folytatjuk a diskurzust, de sajnos mennem kell. Nem sokkal később csörög a telefon, Mami az. “Jucuskám, ez hasonló, mint a női szeszély nevű sütemény. Megnéztem a könyvemben, elősüti a tésztát, próbáld meg”.
Így is tettem. A tészta lágy lett, a szilva mennyisége pont tökéletes, a habcsókok pedig kívül éppen annyira ragacsosak, amennyire kell.
Így történt, hogy nyolcvan évvel a recept kiadása után mi Mamival- akivel majdnem hónapra pontosan ötven év a korkülönbség- újrasütötttük, újraírtuk én pedig most megosztom Veletek, hogy aztán mehessen a családi receptgyűjteményünkbe. És persze újrasütésre, újrafogalmazásra és diskurzusokra.
Szilvás lepény Hunyadi Erzsébet receptje alapján, Mami és az én újragondolásunk szerint
Hozzávalók:
500 g liszt
140 g vaj
1 csipet só
3 kk. + 4 ek. cukor
30 g élesztő
150 ml tej
5 tojás
600 g szilva
kevés zsemlemorzsa
A szilvát félbevágom, kimagozom. A vajat kis kockákra vágom és elmorzsolom a liszttel és a sóval. A tej felében egy kávéskanál cukorral felfuttatom az élesztőt. Közben a tojássárgákat habosra verem két kávéskanál cukorral, hozzáadom a maradék tejet, majd a felfutott élesztővel együtt hozzáöntöm a liszthez és lágy, rugalmas tésztávú gyúrom. Deszkán ujjnyi vastagságúra nyújtom, egy sütőpapírral kibélelt tepsire rakom, megszórom zsemlemorzsával, elosztom rajta a szilvát és letakarva 45 percig kelesztem. Előmelegített 190 fokos sütőben 15 percig sütöm. Közben felverem a tojásfehérjét négy evőkanál cukorral, habzsákba töltöm és a félig megsült tészta tetejére habcsókokat formázok vele. Csökkentem a sütő hőmérsékletét 150 fokra és további 15 percig szárítom a habot.
